Citi

MNB-bírság: visszajöttek, de mennek is a nullás számlák

Nem sokáig örülhettek a Citibank ügyfelei annak, hogy a korábbi nullás számlák ismét díjmentessé váltak. A Magyar Nemzeti Bank március 13-án tette közzé, hogy a jogsértően díjat emelő bankokat megbünteti, és megtiltja számukra a további jogsértéseket.

Jön a pénz a bankoktól

A hitelintézetek végrehajtják, amit a jegybank előírt a számukra, és hamarosan utalják az MNB szerint tavaly év eleje óta jogtalanul beszedett díjakat az ügyfeleknek. Aki már nem ügyfél, postán kaphatja meg a pénzét.

Kiábrándító lehet a magyar GDP-adat

A magyar recesszió mélyülhetett a tavalyi év utolsó három hónapjában elemzők szerint. A visszaesés még nagyobb lehetett, mint amit Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csütörtökön jelzett. Az MNB tovább csökkentheti az irányadó kamatot a rossz gazdasági teljesítmény miatt, de egyes londoni elemzők szerint védekező jellegű kamatemelésre is kényszerülhet.

Citi: Az erőfeszítések ellenére maradhatunk az EU-s szégyenpadon

Ugyan javul a magyar költségvetés helyzete, de az ország nem kerül ki a túlzottdeficit-eljárás alól – vetítik előre a Citigroup elemzői. Szerintük a kormány további intézkedéseket fog tenni a hiány csökkentésére – mert ezek nélkül jövőre 3 százalék fölé emelkedne a GDP-arányos deficit, és ezek a vállalati szektort érinthetik. A Magyar Nemzeti Bank tovább folytathatja a kamatvágási ciklust, de a forint növekvő volatilitása gátat szabhat ennek.

Jelentős olajárcsökkenést vár a Citigroup

Jelentős világpiaci olajáresést jelez előre a Citigroup az Egyesült Államok importjának folyamatos csökkenése miatt - írja a Bloomberg Businessweek online kiadása.

Citi: sereghajtó a magyar gazdaság, elszállhat az államadósság

Az államadósság kezelhetősége szempontjából a legnagyobb kihívást a gyenge növekedési kilátások jelentik a Citi elemzője szerint. A pénzügyi szektor extra terhei visszavetik a beruházásokat, ami tovább csökkenti a jegybank szerint is 0 növekedési potenciált.

Váratlanul távozott a Citi vezére

A legnagyobb amerikai bank, a Citigroup vezérigazgatója, Vikram Pandit meglepetésszerűen azonnali hatállyal távozott a cég éléről. Hivatalos indokot nem közöltek, de a BusinessWeek értesülései szerint az igazgatótanács vált meg a mendzsertől.
Világgazdaság Piactér