család

A családon belüli erőszakról szavaz a parlament

A családon belüli erőszak büntetőjogi tényállássá minősítését szorgalmazó népi kezdeményezés elfogadásáról dönt az Országgyűlés mai ülésén, a kormány tájékoztatása szerint így még idén meghozhatják az erről szóló jogszabály-változtatást.

800 milliárd forint vándorolt ki a zsebünkből

A KSH közelmúltban közzétett adatai szerint a háztartások költekezésének értéke 14.484 milliárd forint volt 2011-ben. A megvásárolt termékek és szolgáltatások mennyisége nem változott az előző évhez képest. Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) elemzést készített a fogyasztás struktúrájáról.

Komoly változás a cafeteria-rendszerben

Valószínűleg néhány hónapnak el kell telni ahhoz, hogy lássuk, a hazai cafeteria-rendszer átalakítása miként hatott a cégek béren kívüli juttatási filozófiájára, az azonban kétségtelen, hogy Magyarországon a szisztéma még a korai fejlődés stádiumában van.

Orbán: nem mondok le se a cigányokról, se a korai nyugdíjasokról

Orbán Viktor kormányfő interjúját sugározta csütörtök éjjel a lengyel közszolgálati televízió információs műsora: ebben a miniszterelnök "az erős társadalmi mobilizáció plebejus pártjának" nevezte a Fideszt, mely a "középosztály megerősítését" tartja fontosnak.

Nem tudjuk lezárni a munkát - hazavisszük a gondokat

A dolgozók több mint egynegyedét otthon is foglalkoztatják a munkahelyi gondok. Főképpen a vezető beosztásban lévőkre és a vállalkozókra jellemző, hogy nem igazán tudják lezárni munkanapjukat cégüknél, benti tevékenységüket hazatérve is folytatják.

Az adózók ötöde járt csak jól családi adókedvezménnyel

A január havi fizetéseknél minden ötödik munkavállaló érvényesített családi kedvezményt, így közel 700 ezer család élvezi az új adózás előnyeit – áll a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményében. Magyarországon - az MTA adatai szerint - a 2008-as adatok szerint 4 millió 420 ezren adóztak a személyi jövedelemadó szerint, ehhez képest a minisztérium által közölt 700 ezer fő meglehetősen csekélynek tűnik.

Egykulcsos adó - Az jár jól, aki sokat keres

Ezekben a napokban kapják kézhez a munkavállalók a januári, immár új, egykulcsos SZJA alapján számított jövedelmüket. Az egykulcsos adó bevezetése összességében nagyjából 300-350 milliárd forinttal hagy többet a piaci szereplőknél.

"Kényszerítő körülményt a segélyezésben is alkalmazni kell"

Az ötszázmilliós Európában minden hatodik ember szegénynek számít. Az Unió azt tűzte ki célul, hogy tíz év alatt legalább húszmillió polgárát emeli ki ebből az élethelyzetből. Magyarországon közel három millió ember, minden negyedik ember szegény. A kormányzat pedig több lépcsős programot indít a helyzet megváltoztatására, a hazai szegénység csökkentésére – derült ki Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumát vezető miniszter Duna Televízióban tett nyilatkozatából.
Világgazdaság Piactér