Csorbai Hajnalka

Kétszer annyi a sikeres idős cégvezető, mint a fiatal

A magyarországi cégek majdnem fele alvó vállalkozás, negyede pedig öt évnél fiatalabb – derült ki az Opten stratégai igazgatójának előadásából.
2017.09.13. 11:42 Olvasási idő: 0 perc

Itt a piros! Hol a piros? – a cégvezetéstől eltiltott személyek utóélete"

Hiába tiltottak el a cégvezetéstől tavaly óta 140 menedzsert, az érintettek más cégeket vígan vezetnek. A gazdasági társaságokról szóló törvény (gt) tavalyi szigorítása ezek szerint megoldhatatlan helyzet elé állította a cégbíróságokat, így az adósságszédelgők tovább garázdálkodnak.
2010.09.29. 10:21 Olvasási idő: 0 perc

Meglepően sok reklámcég alakult

Az idei első félévben 11 százalékkal több reklámmal foglalkozó cég alakult, mint amennyi felszámolás, végelszámolás vagy törlés révén megszűnt – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb adataiból. A növekvő trend azért is érdekes, mert a hazai média tartós válságát éppen a hirdetési piac csökkenése okozza. Az új alapítások és a megszűnések, illetve megszüntetések üteme azonban egyaránt nőtt 2009 azonos időszakához képest.
2010.09.09. 12:23 Olvasási idő: 0 perc

Hullanak az építőipari cégek, több az adósságszédelgő

Jelentősen lassult a bedöntött cégek számának növekedése az építőiparban, az ágazat azonban még mindig igencsak zilált képet mutat – derül ki az Opten adataiból.
2010.05.13. 11:42 Olvasási idő: 0 perc

Dél-Alföldön és Észak-Magyarországon dől be a legtöbb cég

Bár továbbra is nő a cégcsődök száma, az áprilisi adatok már lényegesen kisebb változásokat mutatnak, mint a korábbi hónapok számai – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató jelentéséből. A regionális különbségek azonban továbbra is nagyok, Nyugat-Magyarországon már kevesebb a bedőlés, mint egy évvel korábban, keleten és a központi régióban viszont erős a növekedés.
2010.05.06. 14:02 Olvasási idő: 0 perc

A vártnál kevesebb a bére - Minden az adójóváírásról

Csalódást okozott az első kéthavi nettó bér a munkavállalók egy része, különösen a közszférában dolgozók számára. Sokan ugyanis nem sokat vagy semmit nem éreztek az év elején hatályba lépett és nagy hírveréssel beharangozott szja-csökkentésből.
2010.03.19. 09:30 Olvasási idő: 0 perc

200 millióért vették meg Overdose felét a nemzeti multik

Megvette a magyar csodaló, Overdose tulajdonjogának 50 százalékát öt magyar vezető nagyvállalat. A vezetők szerint a példa nélküli összefogásra azért volt szükség, hogy a ló továbbra is hazai színekben versenyezhessen.
2010.03.12. 12:35 Olvasási idő: 0 perc

Csődhelyzet - Kettészakadt az ország

Nyugat Magyarországon vége a válságnak, Kelet-Magyarországon viszont még tombol – ez derül ki az Opten céginformációs szolgáltató felszámolási adataiból.
2010.03.12. 12:03 Olvasási idő: 0 perc

Lendületet adhat a pályázat

2010.02.02. 17:31 Olvasási idő: 0 perc

Egyre hosszabb a BAR-lista - Ez már a végpont?

Tavaly január óta 150 ezer fővel bővült a BAR-lista, amelyre azok kerülnek fel, akik több mint 90 napja nem tudják fizetni hitelüket. A listán jelenleg 788 ezren vannak és egymilliónál is több a hitelmulasztás - derült ki a Központi Hitelinformációs Rendszer legfrissebb adataiból. Az elemzők szerint az idei év első hónapjai még kritikusak lesznek, a vállalatoknál pedig további csődökre van kilátás.
2010.01.20. 13:50 Olvasási idő: 0 perc