cunami

Fukusima elhozta az atomkorszak végét?

Erőteljesen esett világszerte az atomenergia támogatottsága, az ellenzők 26 százalékának döntését a fukushimai erőmű katasztrófája indokolja. A közelmúltban történt japán atomkatasztrófa kapcsán - 24 ország részvételével – készült kutatás szerint az atomenergia jelenleg kevésbé támogatott energiaforrás, mint a szén.

Tíz éven belül a harmadik csapás Japánra

Tíz éven belül harmadszor zuhant recesszióba a japán gazdaság, ugyanis a tegnap közölt adatok szerint a szigetország GDP-je az első negyedévben évesített alapon 3,7 százalékkal zsugorodott.

Japán kór a biztosítóknál

Több biztosító első negyedéves eredményeit is jelentős természeti katasztrófák rontották. A most veszteségessé vált Swiss Re szakemberei a földrengések okozta károk és a halálos áldozatok számának erőteljes növekedésével számolnak.

Nagy a hiány iPadekből

Az Apple az idén a tervezettnél kevesebb iPadet tud piacra dobni, mert a japán földrengés miatt a vártnál jobban akadozik az alkatrészellátás. Pedig a kereslet a márciusi bevezetés óta csak növekszik. Úgy tudjuk, a magyar kormánytagok is hamarosan az alma logójú táblagépeken tanulmányozzák a különféle előterjesztéseket, költségvetési számokat.
Világgazdaság Piactér