Egis

Melyik cég fizette a legnagyobb osztalékot?

Májusban és júniusban fizetik ki az osztalékokat azok a tőzsdei vállalatok, amelyek az idén is döntöttek osztalékfizetésről. A legnagyobb vállalatok mindegyike fizet osztalékot az idén.

BUX: 1 hét - 300-as zuhanás

Az egy héttel korábbi növekedés után a múlt héten esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, és jelentősen csökkent a forgalom.

BÉT: Izmosodott a Mol

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 0,56 százalékkal emelkedett az elmúlt héten, és 17 948,31 ponton zárt. A vezető papírok közül a Mol 2,11 százalékkal erősödött, az OTP árfolyama pedig 0,51 százalékkal emelkedett.

Így araszolgatott a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a BUX 0,92 százalékkal emelkedett az elmúlt héten, a vezető papírok közül a Mol 1,45 százalékkal csökkent, az OTP 2,94 százalékkal emelkedett, a Richter árfolyama a vezető forgalom mellett is 1,84 százalékkal esett.

A gyógyszergyártók a nyertesei a költségvetési módosításoknak

A kormány átvezette az újabb Matolcsy-csomagok hatását a 2013-as költségvetési tervezetbe, egy-két héten belül fogadhatja el az Országgyűlés a büdzsét. A gyógyszerkasszát mintegy 60 milliárd forinttal emelte a kormány az eredetileg tervezett szinttől – írja az Equilor.

Pörgött a Richter, emelkedett a BUX

A héten 2,2 százalékkal emelkedett a BUX, a vezető papírok közül a Mol 6,22, az OTP 3,82 százalékkal drágult, a Richter árfolyama óriásforgalom mellett 3,27 százalékkal csökkent.

Ellehetetlenülhet a hazai gyógyszeripar a kedvezőtlen szabályozás miatt

A magyar gyógyszercégek termékeik mind kisebb hányadát értékesítik hazai piacon, miközben a betegek csaknem 40 százalékát ezek a vállalatok látják el orvossággal. Nem kis részben a megszorítások miatt már a 2005-ös szint alá csökkent az iparág itthoni árbevétele. A két nagy, a Richter és az Egis harmadik negyedéves gyorsjelentése e tendenciát cégszinten is alátámasztja. A Richter hazai forgalmának aránya a teljes árbevétel 10 százalékát sem éri már el, miközben hét éve a hazai eladások az összes értékesítés majdnem 30 százalékát adták.
Világgazdaság Piactér