Együtt 2014

Bajnai Gordon nem lesz képviselő

Az Együtt-PM vezetője nem lesz parlamenti képviselő, átadja a helyét valaki másnak. Lemond a párt teljes vezetése is. Bajnai a saját jövőjéről csak annyit mondott, hogy nem fogja cserben hagyni a mozgalmat - írja az origo.
2014.04.09. 17:41 Olvasási idő: 0 perc

Feljelentést tesz az MSZP és az Együtt-PM a TV2 eladása miatt

Gazdasági csalás gyanújával feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen az MSZP és az Együtt-PM szövetség a TV2 értékesítésének körülményei miatt.
2014.01.20. 16:55 Olvasási idő: 0 perc

Medián: Nagyot esett a Fidesz támogatottsága

Ha kismértékben is, de erősödött a szavazók aktivitása: jelenleg a válaszadók 52 százaléka gondolja biztosnak, hogy egy közeljövőben tartandó választáson az urnákhoz járulna, és három év után először csökkent 30 százalék alá a pártpreferencia nélküliek aránya (29 százalék) – derül ki a Medián november 8-a és 12-e között készült reprezentatív felméréséből, amit a HVG közölt.
2013.11.20. 15:04 Olvasási idő: 0 perc

Ipsos: stabil többséget szerezne a Fidesz, ha most lenne a választás

Nőtt a választói aktivitás: az egy hónappal korábbi 38 helyett 44 százalék ígéri biztosra választási részvételét, a pártpreferenciák viszont nem igazán változtak a nyári hónapokban és az elmúlt hetekben sem az Ipsos közvélemény-kutatása szerint.
2013.08.15. 13:32 Olvasási idő: 0 perc

Bajnai: Elzavarjuk Orbánt, felszámoljuk Simicska birodalmát

A Magyar Szolidaritás Mozgalom Egyesület (Szolidaritás) alakuló közgyűlésén Kónya Pétert választották elnökké a tagok. Kónya szerint jövőre nem egyszerű kormányváltásra, hanem korszakváltásra van szükség. Bajnai Gordon szerint ellenzéki összefogás nélkül nincs győzelem a 2014-es választásokon, de egy akármilyen összefogás nem vezet feltétlenül győzelemhez. A Fidesz szerint Bajnai újabb szereplőt talált a rezsicsökkentés-ellenes koalícióhoz.
2013.07.20. 14:54 Olvasási idő: 0 perc

Tárki: simán nyerne a Fidesz, de erősödött az MSZP is

2013.06.26. 15:35 Olvasási idő: 0 perc

Tárki: csökkent a Fidesz támogatottsága

A pártválasztók körében némileg csökkent a Fidesz-KDNP támogatottsága, míg az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért (PM) szavazótábora kismértékben erősödött a Tárki májusi felmérése szerint. Az intézet mérései szerint a hosszabb távú trendeket figyelembe véve a Jobbik támogatottsága folyamatosan csökken.
2013.05.30. 09:35 Olvasási idő: 0 perc

Nézőpont: Jönnek föl Bajnaiék, de a Fidesz nyerne

A választásra jogosultak közel ötöde a választások előtt egy évvel is bizonytalan pártpreferenciájában, de így is minden második bizonytalan – összességében egy, az Együtt 2014–PM táboránál nagyobb tömb – önbesorolása szerint kormányváltó hangulatban szemléli a kiéleződő politikai versenyt – derült ki a Nézőpont Intézet 2013. április 2-5. között a Heti Válasz számára készített reprezentatív közvélemény-kutatásából.
2013.04.10. 15:26 Olvasási idő: 0 perc

Tárki: Évtizedes mélyponton az MSZP népszerűsége, a Fidesz sem örülhet

A teljes népességen belül kissé csökkent, a pártválasztók körében azonban változatlan a kormánypártok népszerűsége – derül ki a Tárki Társadalomkutatási Intézet havi rendszeres pártpreferencia-kutatásából. Az MSZP ugyanakkor tovább esett, és az utóbbi évtizedben mélypontra jutott. Az Együtt 2014 azonban egy kisebb gödör után az eddigi havi eredményeinek átlaga körül stabilizálódni látszik.
2013.03.27. 16:17 Olvasási idő: 0 perc

Megalakult az Együtt 2014 párt

Három társelnök vezeti a pénteken megalakult Együtt 2014 pártot: Szigetvári Viktor, a Haza és Haladás Egyesület alelnöke, Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke és Juhász Péter, a Milla Egyesület korábbi vezetője.
2013.03.08. 12:31 Olvasási idő: 0 perc