ERM

Már februártól készülhetnénk az euró bevezetésére

Már jövő februárban meg lehetne kezdeni az euró bevezetésének előkészítését a parlamentben, s ennek nyomán kérni a belépésünket az ERM II árfolyamrendszerbe – vélik a GKI szakértői, akik bemutatták legfrissebb jövő évi gazdasági előrejelzésüket.
2009.12.16. 09:39 Olvasási idő: 0 perc

Sok tennivalójuk van a bankoknak a kockázatkezelés terén

A Deloitte kétévente készített globális felmérésének legfrissebb eredményei szerint bár egyes jó irányba mutató intézkedéseket már végrehajtottak, a bankoknak és pénzintézeteknek mégis bőven akad még teendőjük a kockázatkezelés terén.
2009.07.20. 15:55 Olvasási idő: 0 perc

A zlotyval gyengült a forint a bankközi devizapiacon

Gyengült a forint, az eurót 300,77 forinton jegyezték kedden délután négy órakor; délelőtt kilenc órakor még 297,48 forint, hétfő délután 296,29 forint volt az árfolyam a bankközi kereskedelemben.
2009.03.17. 17:43 Olvasási idő: 0 perc

Gyurcsány most már a Reformszövetségnél is keményebb lenne

Idén el kell érni az ERM-2 követelményeit, szeptemberig pedig ki kell dolgozni a menetrendet az euró bevezetéséről. Ehhez március végéig meg kell állapodni a legfontosabb lépésekben. Ez alkalmazkodást igényel minden fél részéről - szögezte le Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT) tett felszólalásában. A kormányfő a Reformszövetség javaslatainál mélyebb megoldásokat is szükségesnek tart.
2009.03.06. 12:18 Olvasási idő: 0 perc

Hároméves konvergencia program a 2014-es román euróért

A román kormány változatlanul tartja magát ahhoz, hogy 2014-ben bevezetik az országban az eurót, ez áll a Brüsszelbe küldött új román konvergencia programban, amelyet a múlt héten hagyott jóvá a kabinet.
2009.03.02. 15:16 Olvasási idő: 0 perc

Csatlakozás az eurózónához - "Keresztbe tehet" az EKB

Elképzelhető, az ERM II-höz való csatlakozásunk elé akadályokat gördít majd az Európai Központi Bank, nehogy készületlenül válhassunk az eurózóna tagjává – vélték elemzők a Portfolio.hu tegnapi, Forint reggeli című rendezvényén.
2009.02.06. 09:46 Olvasási idő: 0 perc

Euró: mikor csatlakozhatnánk? Londonban 2012-ről beszélnek

Magyarország gyorsított euróövezeti felvétele ugyan továbbra sem valószínű, de a jelenlegi kormányzati makro-előrejelzések megvalósulása elvileg akár a 2012-es magyar eurócsatlakozást is lehetővé tenné, áll az egyik vezető londoni befektetési csoport csütörtökön kiadott elemzésében.
2008.11.13. 16:49 Olvasási idő: 0 perc

Békesi: Az ország létérdeke az euró gyors bevezetése - Akár 2012-től

A volt pénzügyminiszter a Figyelőnek adott interjújában úgy nyilatkozott: Magyarországnak létérdeke, hogy minél hamarabb bevezesse a közös európai fizetőeszközt.
2008.11.07. 11:08 Olvasási idő: 0 perc

Spekulációk a lengyel ERM-2 belépésről

A lengyel PAP hírügynökség – és nyomában a Reuters – olyan értesüléseket közölt, hogy Varsó még most októberben rögzíti valutájának az euróhoz viszonyított arányát.
2008.10.15. 15:58 Olvasási idő: 0 perc