EXIM

Innen szép nyerni!

Időpont: 2013. december 3. 8.30-14.00 óráig Helyszín: Művészetek Palotája - Üvegterem Budapest, Komor Marcell u. 1.

Eximbank: jövőre folytatódhat a kötvénykibocsátási program

A Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) várhatóan 2014-ben folytatja kötvénykibocsátási programját, a keddi, 400 millió euró összértékű kötvénykibocsátásnak köszönhetően megtakarított mintegy 6-7 milliárd forintot pedig még az év végéig szeretné kihelyezni az exportőr kis- és közepes vállalkozásokhoz (kkv-k) - mondta Nátrán Roland, az Eximbank vezérigazgatója szerdán Budapesten, sajtóbeszélgetésen.

Örülhetnek a magyar exportőrök: Új finanszírozási lehetőségek jönnek

A közelmúltban az Eximbank, illetve a MEHIB (együttesen EXIM) működésére vonatkozó jogszabályok módosítása révén számos kedvező lehetőség nyílt meg a magyar exportőrök számára. A változások közül kiemelendő, hogy a hazai hitelintézetek refinanszírozása (a jelenlegi pénzpiaci környezetben) már 0,1 százalékos kamatszint mellett megvalósulhat.
Világgazdaság Piactér