felmérés

Az MSZP szavazók is Fidesz győzelmet jósolnak

A Századvég és a Forsense 2008. szeptember 15. és szeptember 23. között végzett politikai témájú közvélemény-kutatást. Az adatok azt mutatják, hogy némiképp növekedett az MDF támogatottsága, viszont az SZDSZ az új vezetéssel egyelőre képtelen elmozdulni a mélypontnak számító 1 százalékos támogatottságról. A válaszadók többsége egy most vasárnapi országgyűlési választásokon Fidesz győzelmet jósolna.

Kamattartás valószínű hétfőn

Hétfői ülésén változatlanul hagyja kamatait az elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank – derült ki a Reuters szeptemberi felméréséből.

Leáldozóban a plázák csillaga

Osztrák elemzők szerint a végéhez közeleg a bevásárlóközpont-építési hullám a kelet-európai térségben. A magyar szakértő szerint soha nem fog elmúlni a plázák korszaka.

Kevesen hisznek a tiszta sportban

A németek 51 százaléka szerint a világklasszis sportolók doppingszerek segítségével érik el kimagasló eredményeiket. A reprezentatív felmérést a Der Spiegel című hetilap készíttette el.

A demokratikus munkahelyek kialakulásáért kutatnak

A női munkavállalók általában úgy érzik, majd minden területen hátrányt szenvednek, illetve a 40 év felettiek és a gyermeket nevelők is elégedetlenebbek munkakörülményeikkel, mint az ezeken a kategóriákon kívül eső munkatársaik.

Mobiltelefon és agydaganat – Hát mégis van összefüggés?

Újra és újra felmerül a kérdés: valóban egészségkárosodást okoz a mobiltelefon-használat? A legnagyobb európai kutatóintézetek folyamatosan a kérdés megválaszolásán dolgoznak, de a munkát sok tényező nehezíti.

"Gyurcsány a hibás" matricák: megosztja még az ellenzéki szavazókat is

Megosztja a társadalmat a Fidelitas múlt héten indított akciója, amelynek során "Gyurcsány a hibás" feliratú matricákat osztogatnak, és arra kérik az embereket, hogy ragasszák fel azokat minden olyan helyre, ahol valami rosszul működik vagy tönkrement - írja a Népszabadság.
Világgazdaság Piactér