fogyasztói árak

Megállt a GDP zuhanása

Megállt a bruttó hazai termék (GDP) öt negyedéve tartó csökkenése az idei év első negyedévében – derül ki a KSH legfrissebb, részben becsült adatai szerint.

Érdemes itthon ruhát venni!

Az Európai Fogyasztói Központ hálózata idén májusban huszonhét, az Európai Unió tagállamaiban működő szervezete részvételével ár-összehasonlító projektet indított el. A felmérés során a fogyasztóvédők a legismertebb ruházati áruházláncokban kapható hasonló termékek árait vetették össze. Azt tapasztalták: az azonos cégek árai jelentős eltérést mutatnak országonként.

Az infláció 3,8 százalékra gyorsult májusban

A fogyasztói árak májusban 1,5 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 3,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. Áprilishoz képest a fogyasztói kosárban közel egynegyedes súllyal szereplő élelmiszerek árai 4,9 százalékkal emelkedtek az idén májusban.

Az üzemanyagok ára húzta fel az inflációt

A fogyasztói árak az idén februárban 1 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

Íme, a júliusi infláció: 6,7 százalék

2008. júliusban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,1% volt, 2007. júliushoz viszonyítva pedig 6,7%-kal növekedtek az árak. Idén, az első hét hónapban, átlagosan 6,8%-kal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában.

Infláció: túl vagyunk a csúcson?

Az elemzők kedvezőnek ítélik a várakozásoknál alacsonyabb júniusi inflációt, és úgy vélik, hogy a májusban mért, tizenkét havi, 7 százalékos fogyasztói áremelkedés volt az infláció éves csúcsa.
Világgazdaság Piactér