fogyasztóvédelmi

Megtévesztő KGFB-díj - 400 ezres bírság a Groupamának

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 400 ezer forint bírsággal sújtotta a Groupama Garancia Biztosító Zrt.-t, mert az a biztosítóváltás időszakában megtévesztette ügyfelét a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (KGFB) éves díját illetően. A biztosító az ügyfél panaszának kezelésével kapcsolatban is jogsértést követett el, amelyért további 100 ezer forint bírságot kapott.

Egyforma jogokat a magyar fogyasztóknak a neten és a boltban

Paolo Martinello, az Európai Unió civil fogyasztóvédelmi szervezetének (BEUC) elnöke és Morvay György, az Országos Fogyasztóvédelmi Szervezet (OFE) elnöke átadta a BEUC uniós fogyasztóvédelmi javaslatcsomagját Cséfalvay Zoltán államtitkárnak.

Könnyebben panaszkodhatunk a bankoknál

Januártól fogyasztóvédelmi ügyekért felelős kapcsolattartók védik az ügyfelek érdekeit a pénzügyi szolgáltatásokat végző cégeknél. Kinevezésüket több törvénymódosítás is előírja, feladataikat pedig a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete.11 pontban határozta meg egy pénteken kiadott vezetői körlevélben.

Miért bírságolták 4 millió forintra a Raiffeisent?

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 4 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a Raiffeisen Bank Zrt-t a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény megsértése miatt.

Ötből négy játék veszélyes anyaggal szennyezett

A Stiftung Warentest vizsgálata szerint a játékok 80 százaléka veszélyes anyaggal szennyezett, és ez nem csak az olcsóbb darabokra érvényes. Sőt, a fajátékok sem mentesek a veszélyes anyagoktól Németországban - írja a világtudomány.hu.

Cséfalvay: Fontos a fogyasztóvédelem, de felezzük a pénzeket

Az eredményes fogyasztóvédelemnek a versenyen, valamint az együttműködésen, partnerségen kell alapulnia - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára szerdán az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi Bizottsága nyílt napján.

Hazai elektronikai webáruházak - Alig akad jogkövető

Az Európai Unió a közelmúltban hozta nyilvánosságra az elektronikai termékeket árusító webáruházakkal kapcsolatos, úgy nevezett sweep (söprögetés) vizsgálatának eredményeit. Eszerint a tagországok webshopjai általában megfelelnek az előírásoknak. Nem úgy a hazai weboldalak, amelyek között alig akad teljes mértékben jogkövető.
Világgazdaság Piactér