földművelésügyi miniszter

Fazekas Sándor: A mezőgazdaság másfélszeresére növelte a kibocsátását nyolc év alatt

Több tízezer új munkahely jött létre Magyarországon a mezőgazdaságban – jelentette ki a földművelésügyi miniszter.
2018.02.27. 18:19 Olvasási idő: 0 perc

Fazekas Sándor: a családi gazdaságokat kell az EU-nak támogatnia

A családi gazdaságok érdekeit kell szolgálnia az új Közös Agrárpolitikának – hangsúlyozta a földművelésügyi miniszter Brüsszelben.
2018.02.19. 16:30 Olvasási idő: 0 perc

Karcagon nyitott szolgáltatóközpontot az agrárkamara

Megnyílt az agrárkamara karcagi szolgáltatóközpontja, amely többek között a gazdák és a vállalkozások számára nyújt tanácsadást és tájékoztatást.
2018.02.02. 11:10 Olvasási idő: 0 perc

Ettől függ a hazai agrár szektor jövője

A magyar agrárium jövője azon múlik, sikerül-e az unióban megállapodni a Közös Agrárpolitika (KAP) 2020 utáni jövőjéről – nyilatkozta a földművelésügyi miniszter.
2017.06.10. 11:50 Olvasási idő: 0 perc

FM: Rekordok éve volt 2016 a mezőgazdaságban

A mezőgazdaság szempontjából 2016 a rekordok éve volt, ugyanis a magyar agrárium a foglalkoztatásban, a termelésben és az exportban is kifejezetten jól teljesített - mondta a földművelésügyi miniszter szerdán az M1 aktuális csatornán.
2017.01.18. 10:04 Olvasási idő: 0 perc

Nem várható az uniós támogatások kivezetése

Stabilizálódott a hazai agrártermelés, és némileg függetlenedett is az időjárástól. Az előrelépés mögött tetemes költségvetési támogatások állnak. Mind uniós, mind nemzeti forrásból a korábbi időszakokat felülmúló kereteket használtunk fel – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.
2016.12.20. 05:00 Olvasási idő: 0 perc

Feladatot kapott a földművelésügyi miniszter

A kormány határozott a tejágazat átfogó intézkedési tervéről - a kormányhatározatot a Magyar Közlöny keddi száma közli.
2016.03.01. 19:45 Olvasási idő: 0 perc

Előkészíti az elektronikus földhivatali ügyintézést a kormány

A kormány felkérte a földművelésügyi minisztert, hogy készítse elő az elektronikus ügyintézés bevezetését a földügyi igazgatásban.
2015.05.01. 17:01 Olvasási idő: 0 perc

A parlagfű tüneteinek enyhítésére 25 milliárdot költünk gyógyszerekre

2013-ban azon társadalombiztosítási támogatással rendelhető gyógyszerekre, amelyek a parlagfű által okozott panaszok kezelésére is szolgálnak, közel 25,13 milliárd forintot fordítottak Magyarországon – közölte Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter szerint ebből az összegből mintegy 6,23 milliárd forint esett a parlagfű virágzásának időszakára. Közel egymillióan lehetnek érzékenyek a parlagfűre.
2014.07.26. 23:36 Olvasási idő: 0 perc

Lista: 252 településen látják el ideiglenesen a hulladékgazdálkodást

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási feladatokat ideiglenesen 252 településen látják el az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság adatai szerint – közölte a parlament honlapján a földművelésügyi miniszter.
2014.07.25. 23:44 Olvasási idő: 0 perc