forrás

Az EU javasolja az IMF-források megduplázását

Az Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozójának résztvevői megállapodtak abban, hogy a legerősebb fejlett és felzárkózó gazdaságú országok, a Húszak (G20) április elején tartandó londoni csúcsértekezletén javasolni fogják a Nemzetközi Valutaalap (IMF) bizonyos forrásainak megkétszerezését.

NFÜ: Négyéves értékelés két milliárdért

Négy évre szóló értékelési keretmegállapodást írt alá 14 független céggel a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) annak érdekében, hogy eleget tegyen az európai uniós előírásoknak a közösség által támogatott programoknál, a forrásfelhasználás eredményességének folyamatos nyomon követésével kapcsolatban.

Gyurcsány: Imponálóak a Reformszövetség által meghatározott irányok

Arra, hogy mi a lényegi különbség az MSZP és a Reformszövetség elgondolásai között, Gyurcsány úgy válaszolt, a szövetség 550 milliárdos állami kiadáscsökkentési lehetőséget lát (az 1200 milliárdos büdzséből), miközben csak az önkormányzatok működése és a közigazgatás 650 milliárdot tesz ki.

Megszavazták a forrásmegosztást - az összegek mellékelve!

Hétfői rendkívüli ülésén ellenzéki támogatással megszavazta a Fővárosi Közgyűlés a forrásmegosztási rendeletet. A legnagyobb szeletet a III. és a XI. kerület kapja, több mint 8 milliárd forinttal. A legkevesebb pedig az V. és a XXIII. kerületnek jut (1,5 milliárd forint).

A bankszektor jövedelmezősége még elbírja a veszteségeket

A jövő év jelentős kihívást jelent a magyar bankok számára: a hitelkockázatok tovább emelkednek, az értékvesztés nő, amit a jövedelmezőség szektorszinten még elbír, egyes hitelintézeteknél azonban veszteség is keletkezhet - nyilatkozta a Magyar Távirati Irodának (MTI) Marsi Erika, a Nemzetközi Bankárképző Központ (NBK) alelnöke, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) volt főigazgatója.

Többletforrás a cégeknek

Újabb 50 milliárd forintot fordít a kormány a kis- és középvállalkozások likviditásának javítására. Néhány héten belül hét magyarországi pénzintézetnél válnak elérhetővé a 10 és 100 millió forint közötti, tízéves futam- és kétéves türelmi idejű, 9 százaléknál alacsonyabb kamatszintet kínáló hitelek.

Rácz Jenő: A kórházak számlákkal zsonglőrködnek

A Magyar Kórházszövetség elnöke, Rácz Jenő a Világgazdaságnak úgy nyilatkozott: a kórházaknak égető szükségük van az Egészségbiztosítási Alap múlt évi és idei megtakarításaira.

Hitelforrást pótolhatnak a pályázati pénzek

Bár a példátlan nemzetközi összefogás hatásai nyugtatólag hatnak a piacokra, a hitelezési standardok sokáig nem lesznek annyira „ügyfélbarátok”, mint a legutóbbi hónapokban.

Felfüggesztési hullám a BÉT-en!

Hatalmas árfolyam zuhanást követően fel kellett függeszteni a kereskedést két vezető magyarbluechippel, az OTP és a Mol papírjaival. Emellett még húsz részvény került kényszerpihenőre a BÉT kereskedésben.
Világgazdaság Piactér