globális válság

G20-csúcs - Előrelépés a globális válság kezelésében

Fontos előrelépés történt a torontói G20-csúcstalálkozón a globális gazdasági válság kezelésében - mondta az amerikai elnök a vasárnapi zárónapon, utalva arra, hogy a legfejlettebb gazdaságok ígéretet tettek az államháztartási hiány felére való csökkentésére 2013-ig.

Hogyan lehet megtanítani a disznókat repülni?

Görögország fiskális problémái – mint azt már számos alkalommal kifejtettem – globális viszonylatban csak a jéghegy csúcsának számítanak. A nemzetközi pénzügyi válság következő szakaszában a szuverén adósságkockázatok emelkedésére kell számítani, főleg azon fejlett gazdaságok körében, amelyek masszív költségvetési hiányokat halmoztak fel, miután a növekedés serkentése végett társadalmasították a magánveszteségeket.

A KPMG vezetője szerint két év kell a kilábaláshoz

Már nem hitelválság szorongatja a világot, hanem egy sokkal nehezebben leküzdhető helyzet, a bizalmi válság - véli Robert Stöllinger, a KPMG könyvvizsgáló és tanácsadó cég magyarországi irodájának ügyvezető igazgatója. Szerinte a kormányoknak, a médiának és a munkáltatóknak egyaránt megvan a maguk szerepe abban, hogy helyreállítsák ezt a bizalmat.

A Coca-Colán nem fog a válság

A Coca-Cola ellenáll a globális válságnak - legalábbis ez derül ki Muhtar Kent vezérigazgató szavaiból, aki megerősítette: cége fenntartja hosszútávú növekedési terveit.

Termelést csökkent a Kia Szlovákiában

Dél-Korea második számú autógyártója ma bejelentette, hogy az európai megrendelések visszaesése miatt szlovákiai gyárában időlegesen csökkenti termelését.

Tudathasadás

A nemzetközi politikai és gazdasági elit tudathasadásos állapotban szenved, amikor a globális válságra adandó válaszokat keresi.
Világgazdaság Piactér