hita

Meghallgatták Szijjártót: A magyar gazdasági érdekeket kell érvényesíteni

A magyar külpolitikát meg kell újítani az új világrend követelményeinek megfelelően, így a külpolitika feladatának a magyar gazdasági érdekek érvényesítésének kell lennie - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter-jelölt kinevezés előtti bizottsági meghallgatásán szombaton az Országházban.

Fontos az export az orvostechnikai cégeknek

Az elkövetkező néhány évben egymillió eurót meghaladó új rendelésállományt remél a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) szub-szaharai térség legnagyobb orvostechnikai kiállítása, a Johannesburgban ma megnyílt Africa Health-től.

A Roche neve alatt kerül a világpiaca a magyar cég terméke

Háromoldalú megállapodást írt alá a magyar családi vállalkozás, a 77 Elektronika Kft., a Nemzeti Külgazdasági Hivatal és a svájci gyógyszeripari és diagnosztikai cég, a Roche Diagnostics Ltd. Az eddig megkötött stratégiai megállapodások körében ez az első alkalom, hogy egy magyar középvállalat és egy külföldi világcég lett az állami ügynökség stratégiai partnere.

HITA: 2,2 milliárd euró értékű külföldi tőke jöhet az országba

A keleti nyitás révén öt éven belül az exportunk egyharmadára kívánjuk növelni az EU-n kívüli térségbe irányuló kivitel arányát – mondta Szijjártó Péter a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) mai sajtótájékoztatóján. Jelenleg mintegy 25 százalékot tesz ki ez az arány.

Logikus, de nem csodaszer a keleti nyitás

Bár az elmúlt három évben folyamatosan nőtt az EU-n kívüli térségekbe irányuló magyar export aránya, azonban a 2010-ben meghirdetett keleti nyitás politikájától hazánk geopolitikai adottságai miatt nem várható el, hogy rövid időn belül jelentősen módosuljon a jelenlegi mintegy 75–25 százalékos ráta az EU-ba, illetve az unión kívülre menő kivitel terén

Átkerül a külgazdasági hivatal Szijjártó államtitkárságához

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) a Nemzetgazdasági Minisztériumtól átkerül a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkársághoz, a döntés pár hete született meg a kormányon belül – jelentette be Varga Mihály gazdasági miniszter a HITA tegnapi „Év Befektetője” Gáláján.
Világgazdaság Piactér