hungaricom

Több hazai filmsikert adtak el a Cannes-i filmvásáron

Még javában tart a látványos magyar részvételű Cannes-i filmfesztivál, amely kísérő rendezvénye, a Marché du Film filmvásár már lassan a végéhez közeledik. A magyar filmek nemzetközi forgalmazását végző HungariCom Kft. standját az idei évben is számos érdeklődő kereste fel. A korábbi években megkezdett, a magyar filmek nemzetközi ismertségét célul tűző munkájukat az idei évben is jelentős siker koronázta.
2010.05.19. 15:53 Olvasási idő: 0 perc

Magyar filmek: veszteséges az exportálás

Egymást érik nyáron a neves nemzetközi filmfesztiválok – alig két hete fejeződött be a Cannes-i mustra, július első napjaiban pedig jön a Karlovy Vary seregszemle – az ilyen rendezvények pedig egyedülálló alkalmat nyújtanak arra, hogy a magyar filmeket külföldön is megismerjék, az események kísérőjeként tartott filmvásárokon pedig az is eldőlhet, hogy melyeket mutatják majd be más országok mozitermeiben.
2009.06.04. 17:46 Olvasási idő: 0 perc