info

L.Simon: a virtuálisból a valós közösségekbe kell minél többeket átirányítani

A nemzetgazdaság kitörési pontja az infokommunikáció - mondta Seszták Miklós egy nappal a netadó visszavonása után. L. Simon László pedig arról beszélt: a virtuális közösségekből mind több embert szeretnének a valós közösségekbe irányítani.
2014.11.06. 14:51 Olvasási idő: 0 perc

Sikerült tartani, vagy sok esetben növelni az M-Telekom piacait

A Gazdasági Rádiónak adott interjújában a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója, Christopher Mattheisen elmondta, hogy szinte minden területen sikerült tartani vagy nyerni kisebb piaci részesedét a tavalyi év utolsó három hónapjában.
2010.01.27. 15:14 Olvasási idő: 0 perc

Íme a CES 2009 innovációs díjazottjai!

Már ismertek a 2009. január elején Las Vegasban megrendezésre kerülő Szórakoztató Elektronikai Kiállítás, a Nemzetközi CES 2009 innovációs díjazottjai, amelyeket egy független tervezőkből, mérnökökből és újságírókból álló szakmai zsűri választott ki.
2008.12.08. 12:35 Olvasási idő: 0 perc

Gúnynevek a Magyar Demokratikus Chartanál - Brutális netes bejegyzések

A charta.info.hu oldalon egy időre olyan információ is megjelent, hogy elmarad a szombatra szervezett charta-felvonulás - írja a hirszerzo.hu.
2008.09.17. 12:18 Olvasási idő: 0 perc

Válasszon: neten a teljes magyar távközlési kínálat!

Július elejétől átfogó információbázis jelenik meg az interneten a teljes hazai mobil-, vezetékes telefon-, televízió-, és internetszolgáltatói kínálatról.
2008.06.16. 15:35 Olvasási idő: 0 perc