interpelláció

Szerdán megszavazhatják a parlamentben a devizahitelesek kártalanítását

A megszokottól eltérően szerdán és pénteken ülésezik az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők a hét közepén elfogadhatják a bankok elszámoltatásáról szóló kormányzati törvényjavaslatot, amelynek eredményeként a kabinet számításai szerint átlagosan akár harmadával is csökkenhetnek a devizahitelesek törlesztőrészletei. A parlament emellett szerdán új alkotmánybírákat is választhat, míg pénteken a paksi bővítésről tarthatnak vitát.
2014.09.21. 12:59 Olvasási idő: 0 perc

Parlament: vita a rendőrség pénzbehajtó szerepéről

Kontrát Károly belügyi államtitkár cáfolta az MSZP-s Harangozó Tamás felvetését, mely szerint a rendőrséget pénzbehajtó szerepre kényszerítették. Ezután Harangozó felolvasott egy hajdú-bihari dokumentumot, mely szerint egy rendőrségi utasítás után emelkedett a bírságok összege.
2013.09.16. 18:27 Olvasási idő: 0 perc

Elektronikus játékszernek nevezte az MSZP az iPadet

A Világgazdaság cikkére hivatkozva hangzott el interpelláció az Országgyűlésben.
2011.05.03. 05:00 Olvasási idő: 0 perc

Vasútreform - Össztűz a közlekedési miniszterre

Ismét Hónig Péter közlekedési minisztert vette össztűz alá a Fidesz az Országgyűlésben. A tárca vezetője négy interpellációt, több kérdést és azonnali kérdést kapott az ellenzéki párttól, elsősorban a vasúti szárnyvonalak ügyében. Hónigot ősszel egyszer már hasonló "vasutasnap" keretében bírálta a Fidesz.
2009.11.09. 13:51 Olvasási idő: 0 perc

Puch helyett Schiffer nyomta meg a gombot a szavazásnál - Fidesz: mondjon le!

A zárt láncú parlamenti televíziós közvetítésen jól látszik, hogy az MSZP-s Schiffer János Puch László helyett szavazott hétfőn.
2009.03.30. 18:01 Olvasási idő: 0 perc

Az MSZP ismét nem tudta biztosítani a parlamenti többséget

Leszavazták hétfőn a parlamentben Veres János pénzügyminiszternek egy interpellációra adott válaszát.
2008.09.22. 16:38 Olvasási idő: 0 perc