ipar

A Haris parittyájával legyőzhető Góliát

A Haris Digital alapítói szerint az általuk kidolgozott rendszer olcsón képes digitális adatokat előállítani és azokat tovább feldolgozni, ami óriási előnyt jelenthet az Ipar 4.0 korai fázisában lévő cégeknek.

A megbízhatóság a legfontosabb

Nagy Imre a rendszerváltás hajnalán kezdett vállalkozni, majd idővel egyre több ágazatban vetette meg lábát: a ’91-ben alapított első cég által fejlesztett és gyártott elektronikai eszközöket a szervizautóktól a vérelemző készülékeken át egészen a futballpályákig mindenhol használják.

A jövőbe kell fektetni

A múltból tanulva, a jelenben dolgozva jövőt tervezünk és építünk – vallja Bíró Zoltán, aki édesapjával közösen alapította és irányítja az ország egyik legjelentősebb lemezmegmunkálással foglalkozó cégét, a Ferzolt.

Hagyomány újratöltve

Környezetbarát megoldások és évtizedes hagyományok jellemzik a gödöllői Pap Kolbászműhely működését. Kolbászműhelyük olyan érték, amelyet nem lehet forintosítani.

A BMW újraindítja a termelést

A BMW német autógyártó azt tervezi, hogy a koronavírus-járvány miatti két hónap kényszerszünet után májusban újraindítja a termelést gyáraiban.

A gyárak újraindulnak, a kereslet még nem

Az Audi után a jövő héten újraindul a többi magyarországi autógyár is, de zömében csak egy műszakban, fokozott egészségügyi intézkedések mellett folyik majd a termelés.
Világgazdaság Piactér