keresetek

219 100 forint volt a bruttó átlagkereset

A nemzetgazdaságban – a legalább 5 fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél a bruttó átlagkeresetek 4,3, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,4 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakát – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Mennyit keresnek a fideszes honatyák? Nézze meg!

A 228 tagú Fidesz-frakció ugyanis havonta összesen mintegy 312,1 millió forintos bruttó jövedelemmel rendelkezik. A parlamenti honlap adatainak tanúsága szerint 191,8 millió forintot az Országgyűlés kasszájából vesznek fel a honatyák, míg 120,3 millió forint jön össze a mellékesekből.

Többen, több pénzért dolgoztak az idén

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél az alkalmazásban állók létszáma 2010. január–augusztusban átlagosan 2 millió 687 ezer fő volt. Ugyanezen időszak alatt a bruttó átlagkeresetek 2,5%-kal, a nettó átlagkeresetek 8,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbit.

Alig emelkednek a fizetések - A létszám viszont esik

A korábbi éveknél jóval lassabb béremelkedés jellemzi a hazai magánszektort. Az szja-könnyítés éppen hogy érezhető a nettó fizetésekben. Augusztusban a bruttó átlagkereset 0,6 százalékkal emelkedett éves alapon, míg a nettó fizetések 3,2 százalékkal lettek magasabbak.

Keresetek: alig hatott az szja-könnyítés

A reálkeresetek az szja-sávhatár megemelése után is mínuszban maradnak; az idén a versenyszférában dolgozók jártak jobban, ott nőttek a fizetések.
Világgazdaság Piactér