kompenzáció

Pénztárgépek: Nem tervezik a kompenzáció határidejének meghosszabbítását

A kormány nem tervezi az állami támogatás igénybevételére nyitva álló határid ő újabb módosítását – közölte Varga Mihály a parlament honlapján. Az MSZP-s Tóth Bertalan szerint mintegy 35 ezer vállalkozó több mint 40 ezer pénztárgépe után nem kapja meg a gépenkénti 50 ezer forintos támogatást, pedig önhibájukon kívül nem tudták azokat határidőre üzembe helyezni.

Százhúsz település vár még kompenzációra

Újabb 38 olyan önkormányzatnak ítéltek meg fejlesztési támogatást, amelyek nem vettek részt az adósságkonszolidációban – jelentette be Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára.

Küszöbön a megegyezés a minimálbérről

Napokon belül megszülethet a megegyezés a jövő évi minimálbérekről, a legkisebb bér 2014-ben biztosan átlépi a bruttó 100 ezer forintot. A megállapodás a reálpozíciót is javíthatja

Gallóné: Milyen béremelés az, ahol felvetődik a kompenzáció?

Októberben megkapták első emelt bérüket a tanárok. A kormányzt szerint a túlnyomó többség többet keres, a szakszervezetek szerint azonban sokan vannak olyanok, akiknél még jövedelemcsökkenés is előfordulhat. A kollektív szerződés tárgyalásánál felmerült (és az NGN-mél állítólag számításokat is végeznek erről), hogy a tanárok túlmunkáját megfizessék, valamint cafeteriát is kapjanak.

Még 450 milliárdos adósságállománya van az önkormányzatoknak

Az önkormányzatok adósságállománya a 2012 év végi és a 2013 első félévi adósságkonszolidációt követően mintegy 450 milliárd forintra csökkent - közölte lapunkkal a Nemzetgazdasági Minisztérium. A kormány vizsgálja annak lehetőségét, hogy a konszolidációban részt nem vett, nem eladósodott települések milyen kompenzációban, támogatási forrásban részesülhetnek 2014-től.

NFL: 675 millió dolláros kompenzáció az agyrázkódások miatt

Az NFL megegyezett 4500 visszavonult amerikaifutball játékossal, akik az agyrázkódások és más fejsérülések miatt pert indítottak a liga ellen. Az NFL 765 millió dollárt fog költeni a sérülések kompenzációjára, valamint orvosi vizsgálatokra és kutatásokra.

Nyugdíjkompenzáció feltételes módban

Februárra ígérte, végül a kórházigazgatókra hárította a konkrét döntést a kormány a nyugdíjasként tovább foglalkoztatott egészségügyi dolgozók kompenzációjáról.

Ugranak az uniós pénzek

Az Új Széchenyi-tervből, így az uniós pályázatokból is kizárja a törvény azokat a cégeket, melyek nem tartják a tavalyi nettó béreket – így értelmezi a jogszabályt egy pályázatíró cég. Az állam igyekszik segíteni a béremelésben, a részleteket tegnap jelentették be.
Világgazdaság Piactér