Közlekedés Operatív Program

Döglött kígyó: Mikor újíthatják fel a csepeli M0-ás szakaszt?

Az MO rekonstrukció kivitelezési közbeszerzésének megindításához szükséges feltételek csak nemrégiben, idén nyáron teremtődtek meg – közölte a nemzeti fejlesztési miniszter a parlament honlapján y csepeli szakasz felújítása kapcsán. A csepeli M4-es és a hozzá kapcsolódó „régi” hárosi Duna-híd is meglehetősen rossz állapotba van, a híd szerkezetileg is hibás. Seszták szerint a beruházás megvalósítását lehetővé tevő összeg rendelkezésre áll majd, így a lobbizásra nem lesz szükség az uniónál.
2014.09.20. 22:01 Olvasási idő: 0 perc

Ezekben a városokban épül körforgalom a balesetveszélyes csomópontokban

Több településen körforgalommá építik át a balesetveszélyes csomópontokat, ezáltal mind az autósok, mind a gyalogosok számára biztonságossá válnak olyan helyszínek, ahol eddig több halálos és súlyos sérülésekkel járó baleset történt - közölte a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.
2014.05.10. 12:01 Olvasási idő: 0 perc

Hevesben 1,3 milliárdért közel 30 kilométer utat újítanak fel tavaszig

Heves megyében közel 30 kilométernyi útszakasz felújítása indul meg és fejeződik be jövő tavaszig összesen 1,3 milliárd forint értékben – közölte a parlament honlapján a nemzeti fejlesztési miniszter. A Nemzeti Közlekedési Stratégia keretén belül előkészítés alatt áll egy középtávon megvalósítható útfelújítási program, melynek végrehajtását a megtett úttal arányos útdíjrendszer bevételei fedezheti.
2013.11.22. 19:38 Olvasási idő: 0 perc

Lejár a derogáció, de az utak nem jók

December 31-én lejár az a határidő, ameddig Magyarország felmentést kapott az Európai Uniótól az alól, hogy alkalmassá tegye a közutakat a 11,5 tonna tengelyterhelés elviselésére. Eddig nálunk tíz tonna volt a maximális megengedett érték. Január elsejétől már a 11,5 tonnás tengelyterhelésű járművek sem büntethetők.
2008.12.10. 00:00 Olvasási idő: 0 perc

Átalakítja a beruházások biztosítéki rendszerét a NIF

Átalakítja a beruházások biztosítéki rendszerét a NIF a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. állami fejlesztő társaságként, szem előtt tartva jelen gazdasági környezetet és az építési vállalkozások helyzetét, az állami és Európai Uniós források felhasználásával megvalósuló beruházások – út és vasút – biztosítéki rendszerének reformját tűzte ki célul.
2008.11.03. 12:16 Olvasási idő: 0 perc