magánnyugdíjpénztárak

Gyűjtik a tagokat a magánnyugdíjpénztárak

Az idei év második felében is intenzív toborzást végeztek a hazai magánnyugdíjpénztárak, így a taglétszám mostanra stabilan hárommillió fölé emelkedett.

Magánnyugdíj 2010: PM-magyarázat az átalakításokról

Egyebek között a biztonság növelése, a tulajdonosi felelősség egyértelmű meghatározása érdekében volt szükség a magánnyugdíjpénztárak magánnyugdíj-biztosítóvá alakítására, az új rendszerrel sem a lényegi szabályok, sem a tagok jogai nem változnak - mondta Végh Szabolcs, a Pénzügyminisztérium szakállamtitkára az MTI-nek vasárnap.

Bukóban kezdték az évet a magánnyugdíjpénztárak

A hazai magánnyugdíjpénztárak 62,9 milliárd forintot buktak a befektetéseiken az első negyedévben, a 2008-ban elszenvedett 422 milliárdos veszteség után – közölte a pénzügyi felügyelet.

Kiábrándító kezdés a pénztáraknál

A hazai magánnyugdíjpénztárak 62,9 milliárd forintot buktak a befektetéseiken az első negyedévben, a 2008-ban elszenvedett 422 milliárdos veszteség után – közölte a pénzügyi felügyelet.

Nagyot buktak a nyugdíjpénztárak

A magánnyugdíjpénztárak 20, az önkéntesek pedig több mint 10 százalékos negatív hozamot értek el tavaly – közölte a pénzügyi felügyelet.

Elúsztak a tavalyi magánnyugdíjpénztári tagdíjak!

Egy romániai elemzés szerint a magánnyugdíjalapok tavaly Kelet-Közép-Európában kilenc-, ebből Magyarországon több mint kétmilliárd eurós veszteséget szenvedtek el. A becslések szerint a 2008-ban befizetett magyarországi tagdíjak egy az egyben köddé váltak.

Államosítanák a magánnyugdíjpénztárakat! A baloldalt vádolja az argentin ellenzék

Az argentin kormány államosítaná a dél-amerikai országban működő magánnyugdíjpénztárakat. Cristina Kirchner, a dél-amerikai ország elnöke azzal magyarázta kedden a tervezett drasztikus intézkedést, hogy a pénztárak jelentős veszteségeket szenvedtek el a világméretű pénzügyi válság miatt, s már alacsonyabbak az általuk kínált hozamok, mint az állami nyugellátás.
Világgazdaság Piactér