Matolcsy György

Korai még szigorítást várni Matolcsyéktól

Londoni pénzügyi elemzők egybehangzó előrejelzései szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a keddi kamatdöntő értekezleten nem módosítja a 0,90 százalékos alapkamatot, de később már várható a monetáris politika szigorodása.

Megütötte a forintot is Matolcsyék lépése

Pillanatok alatt 309-es szint közeléből 310-ig esett a forint árfolyama az euróval szemben, miután a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a vártnál intenzívebben lazított a monetáris kondíciókon.

Jóval több pénz folyt be tavaly a pótdíjakból

Érdemben emelkedett a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők száma, és egyre többen váltják meg jegyüket, bérletüket az automatáknál. Eközben a pótdíjak összege is megugrott

Kamatdöntés: senki nem szavazott Matolcsy ellen

A jegybank monetáris tanácsának januári kamatdöntő ülésén a 0,90 százalékos alapkamatszint tartása mellett minden tanácstag támogatta az egynapos hitelkamat, egynapos betéti kamat és az egyhetes hitelkamat tartását is - olvasható a monetáris tanács január 24-i üléséről az MNB honlapján szerdán megjelent rövidített jegyzőkönyvben.

Minden a forint mellett szól, az MNB-n kívül

Erősödésre van ítélve a forint az év második felében annak ellenére, hogy az MNB lazán tartja a monetáris kondíciókat. Hamarosan újabb komoly lépések kellenek, ha meg akarják akadályozni a felértékelődést.
Világgazdaság Piactér