MÁV Cargo

Némethné: Nem korlátozzák az idősek utazási kedvezményét a megyékre

Nem tervezi a kormányzat korlátozni a 65 éven felüleik utazási kedvezményét, hogy csak megyén belül vehetnék igénybe azt – közölte a nemzeti fejlesztési miniszter.
2013.10.26. 08:33 Olvasási idő: 0 perc

Csak még veszteségesebb lett a MÁV

Gyengébben szerepelt tavaly az állami vasúttársaság, mint 2009-ben a most közzétett adatok szerint. A parlamenti vizsgálóbizottság a fő okot az állami mulasztásaiban látja, és további vizsgálódásokat sürget.
2011.06.15. 08:03 Olvasási idő: 0 perc

Sztrájk? - A VDSZSZ behajtaná Orbánékon a bérköveteléseit

Nehéz helyzetbe kerülhet a kormány, mert a Gaskó István vezette VDSZSZ a jelek szerint komolyan vette, hogy a Fidesz és annak vezető poltikusai támogatásukról biztosították a szakszervezet 2008 elején indított vasutas gördülősztrájkját, sőt bátorította is a Gyurcsány-kormánnyal szembeni pénzügyi követeléseket – írja a Népszava.
2011.01.11. 11:13 Olvasási idő: 0 perc

MÁV Cargo - Az osztrák vasút lidérces álma

Az Österreichische Bundesbahn (ÖBB) a magyarországi leányvállalatánál kialakult feszült helyzet miatt kedden felmondott a MÁV Cargo 460 dolgozójának - jelenti a bécsi Wirtschaftsblatt.
2010.10.06. 10:43 Olvasási idő: 0 perc

GVH-áldás a Hungarokombi feletti Rail Cargo irányításra

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezi, hogy az Ökombi GmbH a MÁV Cargo Zrt.-vel közösen közvetlen – és ezen keresztül a Rail Cargo Austria AG egyedüli közvetett – irányítást szerezzen a Hungarokombi Kombinált Fuvarozást Szervező Kft. felett.
2009.12.18. 16:18 Olvasási idő: 0 perc

A MÁV Cargo eladása körüli kérdőjelekről ír a Die Presse

A MÁV Cargo 2008-as eladása körül Ausztriában felmerült kérdőjelekről írt szombati számában a Die Presse című osztrák napilap.
2009.12.12. 10:55 Olvasási idő: 0 perc

Az állam hagyta, hogy a MÁV felélje vagyonát

Elsődleges érdeknek tartom a lehetséges alternatívák feltárását. Nem szabad azt gondolni, hogy vasútvonalat csak a MÁV üzemeltethet – mondta a Népszabadságnak adott interjújában Antali Károly, helyközi közösségi közlekedésért felelős kormánybiztos.
2009.11.16. 11:08 Olvasási idő: 0 perc

Túl a mélyponton a MÁV Cargo

Szeptembertől ismét növekedési pályára állt az ország legnagyobb vasúti áruszállítója, az osztrák hátterű MÁV Cargo Zrt.
2009.10.02. 00:00 Olvasási idő: 0 perc

Egyesül a Raabersped és az Express-Interfracht

Potvorszki Zoltán a Raabersped GmbH éléről az utódvállalat vezetésébe kerül, annak egyik ügyvezető igazgatója lesz.
2009.09.23. 16:17 Olvasási idő: 0 perc

Borulhat a vontatási piac

Jelentősen átalakulhat a hazai vasúti vontatási piac a következő években. A vasúti teherszállítás első számú szereplője, az osztrák ÖBB-ből kivált Rail Cargo Austria tulajdonában lévő MÁV Cargo Zrt. ugyanis egyre kevésbé kíván a MÁV-Trakció Zrt. szolgáltatásaira támaszkodni.
2009.09.18. 00:00 Olvasási idő: 0 perc