Met

560 millió euróra emelte hitelkeretét a MET Csoport

560 millió euróra emelte rulírozó hitelkeretét a svájci székhelyű MET Csoport. Az eredeti, 400 millió euró összegű hitelkeretet 2015 februárjában kapta meg a cégcsoport. Ezt 2016 februárjában további egy évre meghosszabbították a hitelezők, majd a hitelkeret 2016 júliusában 500 millió euróra emelkedett.

Újabb piacokon jelent meg a MET Csoport

Tovább terjeszkedik Európában az energiakereskedő MET Csoport. A Spanyolországban alapított leányvállalat elsősorban ipari ügyfeleknek ad el földgázt, 2017. január elsejétől 2 terawattóra (TWh), vagyis közel 200 millió köbméter földgáz leszállításával.

A METI-énél olcsóbb gáza is volt az MVM Partnernek

Az MVMP kizárólag olcsóbb gázhoz jutott Nyugat-Európában 2011 és 2014. között, mint amennyiért a METI-től vásárolt, mégsem az előbbi tételeket, hanem a METI gázát segítette a magyar piacra a korábban sokak által egyébként támadott szállítási konstrukcióval.

Erőműveket venne a MET

Az öt legnagyobb hazai áram- és gázforgalmazó egyike kíván lenni a legkésőbb a jövő évtől beinduló MET–Telekom vegyes vállalat. A MET újabb erőművek vásárlására készül a térségben, százhalombattai telephelyére pedig energetikai, illetve petrolkémiai beruházásokat csábít – közölte a Világgazdasággal Lehőcz Balázs, a MET Power vezérigazgatója.

MET: bevásárlás külföldön

Elsősorban Magyarországon kívüli pozícióerősítésre használná a MET-csoport azt a 400 millió eurós hitelkeretet, amelyről nemrég állapodott meg. A Magyar Telekommal létrehozott gázkereskedő vállalatával a hazai után nemzetközi vizeken is megjelenne, és próbál jó ajánlatot megfogalmazni a kemény dió­nak tartott ukrán gázpiacra is. Az MVM-mel jelenleg nincs szerződése.

Elvtelennek tartja a MET, amit ma írtak róla

Az energetikai kereskedő és szolgáltató MET csoport visszautasítja a társaságról a sajtóban megjelent számokat és következtetéseket; az MTI-nek eljuttatott közleményében a cég minden szakmaiságot nélkülözőnek nevezte a ma megjelent állításokat.

Vegyesvállalatot alapított a Telekom a MET Holdinggal

A Magyar Telekom vegyesvállalatot alapított a MET Holding AG-vel, az új cég elsősorban üzleti ügyfelek számára kínál majd földgáz- és villamosenergia-szolgáltatást - közölte a két alapító szerdán az MTI-vel.
Világgazdaság Piactér