Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Mutatjuk az autót, amely 35 forintból tesz meg csaknem 300 kilométert

Az együttműködés jó példaként szolgálhat a modellváltó egyetemeknek, hogy a diákok ne csak diplomázni akarjanak, hanem piacképes gyakorlati tudást is szerezzenek.
2022.11.10. 13:15 Olvasási idő: 6 perc

Fónagy János: Június végéig felhasználható a téli rezsitámogatás

A rezsicsökkentési támogatást a legközelebbi számlában kell érvényesíteni és legkésőbb június 30-ig lehet felhasználni.
2018.03.17. 10:56 Olvasási idő: 0 perc

Létrejött a közszolgáltató vállalkozások konzultációs fóruma

A véleményező és javaslattevő szervezet a köztulajdonban működő közszolgáltatásokat érintő gazdasági döntések előkészítésében játszik majd szerepet.
2018.02.12. 12:45 Olvasási idő: 0 perc

Az e-kereskedelem áll a fogyasztóvédelem középpontjában

A fogyasztóvédelmi hatóság és a fejlesztési minisztérium 2017-ben több mint 800, az előző évekhez képest ötször több webáruházat ellenőrzött.
2018.02.01. 11:44 Olvasási idő: 0 perc

Befejeződött az 55-ös főút újabb rekonstrukciója

A Mórahalom és a megyehatár közötti 15,7 kilométeres szakasz rekonstrukciója 6 milliárd forintból valósult meg.
2018.01.30. 16:19 Olvasási idő: 0 perc

Milliárdokból fejlesztik a kerékpárút-hálózatot

Újabb kerékpárutak építéséről döntött a kormány – jelentette be a kerékpározásért is felelős kormánybiztos.
2018.01.09. 11:00 Olvasási idő: 0 perc

Versenyben az M1-projekt tervezői

Már dolgoznak az M1-es és az M7-es autópálya kiszélesítésének előkészítésén, az utóbbi tervezési megbízásának várományosa az Unitef-83 Zrt., a Roden Kft. és az Utiber Kft. konzorciuma.
2017.09.12. 07:02 Olvasási idő: 0 perc

Milliárdokra pályázhatnak mától a szálláshelyek

Indul a vidéki szálláshelyek fejlesztését támogató Kisfaludy turisztikai fejlesztési program, melyre mintegy 300 milliárd forintot ad az állam.
2017.09.01. 08:36 Olvasási idő: 0 perc

NFM: ennyit spórolunk a rezsin a háztartási gépcsereprogrammal

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkárának elmondása szerint a nagygépek cseréjével évente 20 ezer forintot takaríthatnak meg a háztartások.
2017.08.29. 11:32 Olvasási idő: 0 perc

Milliárdok jutnak vasútfejlesztésre

Összesen 1500 milliárd forintot szán a következő három évben a vasúti közlekedés fejlesztésére a a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
2017.08.28. 14:40 Olvasási idő: 0 perc