Nemzeti Sportközpontok

Szabálytalan gazdálkodás a Nemzeti Sportközpontoknál

Az Állami Számvevőszék számos problémát fedezett fel az intézmény pénzügyi és vagyongazdálkodásában.
2018.09.11. 14:14 Olvasási idő: 0 perc

Tavasszal elkezdődhet a mátraházi edzőtábor felújítása

Még az idén kiírják a Népstadion mátraházi edzőtáborára az építési beruházás tárgyú kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárást, melynek lezárultával 2014 tavaszán megindulhatnak a kivitelezési munkálatok – közölte a parlament honlapján az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára.
2013.10.30. 18:32 Olvasási idő: 0 perc

Húszmilliárdot is kaphat a tizenhat taó-ból kimaradt kiemelt sportág

Elfogadta a kormány annak a 16 kiemelt sportágnak a támogatását, amelyek nem részesülhetnek a társaságiadó-kedvezményből. Az érintett sportági szakszövetségek az idén összesen 15-20 milliárd forintot kaphatnak.
2013.06.30. 12:15 Olvasási idő: 0 perc

Gigantikus sportberuházás a Puskás Stadion környékén

A 65 ezer férőhelyes új nemzeti futballaréna a „stadion a stadionban" koncepció alapján épül meg, azaz a Puskás Ferenc Stadionon belül készül majd el az új létesítmény. A régi és a 70-90 milliárd forintért felhúzott új stadion fala közötti gyűrűt beépítik, ide edzőközpontokat, illetve üzleteket, kiszolgáló egységeket helyeznek el. További 30-40 milliárdért létrehozzák az olimpiai központot.
2013.04.23. 12:55 Olvasási idő: 0 perc