Nicolas Sarkozy

Kivonult a hatóság Nicolas Sarkozy otthonához

A francia hatóságok szerint Nicolas Sarkozy a 2007-es kampányához 50 millió eurót kaphatott a Kadhafi-rezsimtől.
2023.06.13. 19:18 Olvasási idő: 5 perc

Jóváhagyta a fellebbviteli bíróság Nicolas Sarkozy ítéletét

Sarkozy ügyvédje közölte, hogy ügyfele ártatlan, és a legfelsőbb bírósághoz fordulnak a felmentése érdekében.
2023.05.17. 11:03 Olvasási idő: 3 perc

Bűnösnek találták Nicolas Sarkozyt, immár másodszor

A volt francia államfőt egy év börtönre ítélte a párizsi bíróság tiltott kampányfinanszírozás miatt.
2021.09.30. 12:25 Olvasási idő: 6 perc

Bíróság elé áll Nicolas Sarkozy

A korábbi francia köztársasági elnököt tiltott kampányfinanszírozás miatt veszi elő az igazságszolgáltatás - közölte a BBC francia bírósági forrásokra hivatkozva.
2017.02.07. 10:36 Olvasási idő: 0 perc

Sarkozy csak harmadik lett az elnökjelölt-állító választáson

Francois Fillon volt miniszterelnök nyerte meg a francia jobboldal elnökjelölt-állító választásának első fordulóját a szavazatok több mint kilencven százalékának összesítése alapján. A volt miniszterelnökre a vasárnapi előválasztáson részt vett francia állampolgárok 44,1 százaléka adta a voksát.
2016.11.21. 07:36 Olvasási idő: 0 perc

Nicolas Sarkozy többet költött a kelleténél: most bíróság elé állhat

Nicolas Sarkozy volt francia államfőt is bíróság elé állítaná a párizsi ügyészség 2012-es elnökválasztási kampányának törvénytelen finanszírozása miatt, mert ő és a pártja többet költött el a megengedettnél a kampányban - közölte hétfőn a vádhatóság.
2016.09.05. 10:52 Olvasási idő: 0 perc

A nyomozók szerint a Mohamed-karikatúrákért ölték meg Nyemcovot

Kiszivárogtatott nyomozati adatok szerint Borisz Nyemcov ellenzéki orosz politikust - ötmillió rubel (23 millió forint) fejpénzért - azért ölték meg a bérgyilkosok, mert "aktívan támogatta" a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap Mohamed-karikatúráinak közzétételét.
2015.03.19. 11:25 Olvasási idő: 0 perc

Váratlanul pénzt oszt a bankoknak a kínai jegybank

Kína pénzt pumpál a gazdaságába, miután az elmúlt időszakban kiábrándító adatok érkeztek az országból. Elemzők szerint a növekedés lassulása és az árnyékbankrendszer térnyerése miatt ad 500 milliárd jüant – több mint 80 milliárd dollárt – a legnagyobb bankoknak a kínai jegybank.
2014.09.18. 05:00 Olvasási idő: 0 perc

Egyre több betolakodó a magyar tengerben

A Balaton élővilága évezredeken át olyan vízben fejlődött, amelynek vízgyűjtője nem, vagy alig állt közvetlen kapcsolatban a Duna vízgyűjtőjével. A Sió-zsilip megnyitása ezt a helyzetet változtatta meg és lehetővé tette nem kívánatos fajok megjelenését.
2014.07.12. 11:00 Olvasási idő: 0 perc

Cukrászat: Aki nem követi a trendeket, lehúzhatja a rolót

A cukrászszakmában is léteznek trendek mint amilyenek a ruha-, az autó- vagy akár a cipőiparban felfedezhetők. Veszely Attila okleveles mestercukrász, a Magyar Csokoládé Akadémia szakmai vezetője azt mondja: aki nem követi a fejlődést, az előbb-utóbb lehúzhatja a rolót.
2014.07.01. 05:00 Olvasási idő: 0 perc