nyomtató

Éledezik a hazai nyomtatópiac

A harmadik negyedévben 6,8 százalékkal bővült a hazai nyomtatópiac, összesen 55,7 ezer készüléket adtak el. A Világgazdaság által megkérdezett piaci szereplők is bővülő forgalomról számoltak be, azonban az otthoni nyomtatás csökkenése és az állami megrendelések hiánya erőteljesen érezteti hatását.

Lassul a nyomtatópiac szűkülése az idén

A régióban és Magyarországon is esett tavaly a nyomtatók forgalma, bővülés idén sem lesz, de a visszaesés üteme lassul, a verseny pedig nő, amihez a Xerox felhő alapú és mobil eszközöket támogató egyedi dokumentumkezelési megoldáscsomaggal igazodik - ismertette Udvardi Gábor, a Xerox Magyarország marketing vezetője sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

Kihalnak a céges nyomtatók

Komoly változásokat hozott a gazdasági válság az irodai berendezések hazai piacán. Amellett, hogy a gyártók az elmúlt esztendőkben csökkenő kereslettel szembesültek a vevők igényei is jelentősen átalakultak, ez pedig új versenykritériumok előtérbe kerüléséhez vezetett.

Egy cég, amely kevesebb terméket szeretne eladni

A nyomtatókat gyártó Lexmark első hallásra furcsa stratégiát választott, hiszen a jövőben segítséget nyújtanak ügyfeleinek ahhoz, hogy csökkenthessék az általuk kinyomtatott dokumentumok mennyiségét.

Webes nyomtatókkal tör előre a HP

A HP nyomtatási üzletága az internetes nyomtatásra helyezi a hangsúlyt a jövőben, miután az első, webes készülékek sikert arattak.

Nagyot növekedett a HP, vége van a válságnak?

A világ legnagyobb IT-cége, az amerikai Hewlett-Packard igen jó számokat közölt az április végén zárult, legutóbbi üzleti negyedévéről. A szépen csillogó eredmények azért is lelkesítőek, mert arra lehet következtetni belőlük, hogy tényleg megkezdődött a válságból való kilábalás.

Triplázott a Canon

A Canon az első negyedévben több mint háromszorosára emelte nettó profitját, a növekedés elsősorban a digitális tükörreflexes fényképezőgépeknek és a színes lézernyomtatóknak köszönhető.
Világgazdaság Piactér