OFA

Vezetőváltás az OFA élén

Az előző ügyvezető igazgató nyugdíjba vonul.
2020.07.01. 11:26 Olvasási idő: 0 perc

Belebukott az OFA vezetője a hazacsábított magyarok botrányába

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kezdeményezte Pákozdi Szabolcs, az OFA Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója jogviszonyának megszüntetését.
2017.05.22. 15:19 Olvasási idő: 0 perc

Cséfalvay: A gyógyszerkasszán spórolna a kormány

2013-ba már úgy kell belépni, hogy a különadók körülbelül 600 milliárd forintos tételét ki kell tudni váltani, vagyis olyan lépésekre van szükség, amelyekkel ez az összeg helyettesíthető – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára egy pénteki háttérbeszélgetésen.
2011.01.28. 15:20 Olvasási idő: 0 perc

Kkv-k, figyelem! Jó sietni a forrásokért

A mikro-, kis- és középvállalkozások finanszírozása szempontjából jelentős szerepet töltenek be a pályázati források, hiszen 700 vállalkozás vezetőjéből minden negyedik mondta azt, hogy az elkövetkezendő egy évben számítanak pályázati forrás bevonására.
2010.06.17. 14:03 Olvasási idő: 0 perc

Minden nyolcadik euró magyar zsebbe vándorol

Kimagaslóan jól teljesít hazánk az uniós pályázatok terén: minden nyolcadik euró ugyanis magyar pályázóhoz kerül – derül ki az Európai Bizottság jelentéséből.
2010.05.03. 12:10 Olvasási idő: 0 perc

Újabb milliók munkahelyekre

Csaknem 520 millió forintot osztott szét 56 cég között legutóbbi döntésével az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) a munkahelymegőrző pályázatok második fordulójában.
2009.12.22. 05:00 Olvasási idő: 0 perc

Újabb munkahelyek menekülnek meg

Az OFA 198 millió forintot oszt szét a vállalkozások között
2009.11.26. 17:46 Olvasási idő: 0 perc

Jánosik: 200 milliós fejlesztés GOP-pal

2009.11.25. 05:00 Olvasási idő: 0 perc

OFA: megcsappant az érdeklődés

Holnap jár le a határideje az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány másodízben meghirdetett munkahelymegőrző pályázatainak, a korábbi lelkesedés azonban alábbhagyott.
2009.10.29. 05:00 Olvasási idő: 0 perc

Kinek a segítség, kinek a remény - Csúsznak a pályázati pénzek

Jócskán a pályázati eredmények kihirdetése után most úgy tűnik, végre elkezdte utalni a támogatások előlegeit az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA).
2009.07.27. 19:10 Olvasási idő: 0 perc