Papír

Könnyebben kedvezményezik a családokat

Könnyebb adminisztrációval, kevesebb korlátozással lehet igénybe venni a családi és a házastársi adókedvezményeket 2017-től kezdve – hívta fel a figyelmet a Tamásné Czinege Csilla, a Nemzetgazdasági Minisztérium adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkára.

Ennyivel kerül többe az iskolakezdés idén

Az idei évben összességében többe került a gyermekek beiskolázása, mint 2011-ben. A fogyasztók racionalizálták vásárlásaikat, az írószerek és füzetek iránt például már július hónapban mintegy 20 százalékkal nőtt a kereslet, ami augusztusban tetőzött.

Eddig hatmillió Erzsébetet nyomtattak

Az Erzsébet-utalványok gyártása december 21. óta folyik, eddig mintegy 6 millió utalványt állítottak elő a Pénzjegynyomdában – közölte az utalványt kibocsátó Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft.

Róma mentése - az EKB ismét akcióba lépett

Mérséklődtek délelőtt az olasz államkötvények másodlagos piaci hozamai, miután - kereskedők szerint - az Európai Központi Bank ismét intervenciót hajtott végre, olasz államkötvényeket vásárolt a másodlagos piacon.

Minden cigaretta tűzbiztos lesz az EU-ban

November 17-én az Európai Unió hivatalos közlönyében is megjelenik a tűzbiztos cigarettákra vonatkozó szabályozás, ekkortól csak a szabványnak megfelelő cigaretta forgalmazható a közösség területén.

4 millió tankönyv 2,5 ezer tonna papírból

Elkészültek a Nemzeti Tankönyvkiadó tankönyvei, így a tanévkezdés előtt megkapják az iskolák a tankönyvkiadó kiadványait. Az új tanévre a kiadó mintegy 4 millió tankönyvet, munkafüzetet, feladatlapot készített, melyek hamarosan az összes iskolába megérkeznek.

Ragaszkodnak a pazarláshoz a hazai cégek

Felmérések szerint az EU országaiban évente több mint 30 milliárd számla keletkezik, melyeknek 97 százaléka még mindig papír alapú. Mindehhez 400 ezer tonna papírt használnak fel, amihez 12-16 millió fa kivágása szükséges.

Rengeteg papírunk lesz

A 2008-as visszaesés, majd a tavalyi enyhébb növekedés után az idén akár ötven százalékkal is bővülhet a papírszektor termelése, legnagyobb részben a Hamburger Hungária dunaújvárosi gyárának köszönhetően - írja a Napi Gazdaság szerdai számában.
Világgazdaság Piactér