Q2

Kiábrándító a gazdaság teljesítménye - Drasztikus megszorítás jöhet

A KSH és az Ecostat gyorsbecslése alapján Magyarország bruttó hazai terméke 2011. II. negyedévében 1,5%-kal nőtt (a naptárhatás kiszűrésével és kiszűrése nélkül egyaránt) az előző év azonos időszakához viszonyítva. A gazdaság teljesítménye az év első felében 2,0%-kal, a naptárhatás kiszűrésével 1,9%-kal bővült - áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb gyorsjelentésében.

MNB: a második negyedévben 4,8 százalék lett a hiány

A július végéig eltelt egy évben az államháztartás nettó finanszírozási képessége (többlete) a GDP 5,7 százaléka, 1.574 milliárd forint volt. Az év első félévének végén az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága a GDP 76,8 százaléka, 21.285 milliárd forint volt - áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján kiadott közleményében.

Hajszál híján leállt a gazdasági növekedés Németországban

Németország hazai összterméke (GDP) a második negyedévben reálértékben 0,1 százalékkal haladta meg az első negyedévit szezonális és munkanap-kiigazítással, illetve 2,7 százalékkal volt több az egy évvel azelőttinél munkanap-kiigazítással.

Veszteségről brutális nyereségre kapcsolt a Mol

A Mol csoport 54 milliárd forint nettó eredményt ért el az idei év második negyedévében, szemben az egy évvel korábbi 43,2 milliárd forint veszteséggel, a bevétel 23 százalékkal 1.298,4 milliárd forintra nőtt, a profit meghaladja az elemzők által várt 46,5 milliárd forintot.

Gyülekeznek a felhők: leállt a francia gazdaság növekedése

Franciaországban a második negyedévben nem változott a hazai össztermék (GDP) az év első három hónapjához képest. A növekedés leállása az euróövezet második legnagyobb gazdaságában tovább erősítheti az államháztartási folyamatok körüli aggodalmakat - kommentálták elemzők a francia statisztikai hivatal (Insee) pénteken megjelent, előzetes becslésen alapuló adatait.

Veszteséges a vezető kuponos cég - Csúszhat a tőzsdei bevezetés

A kuponos vásárlások úttörőjeként aposztrofált Groupon második negyedéves árbevétele csaknem tízszeresére 878 millió dollárra emelkedett, a vállalat azonban továbbra is tekintélyes veszteséget könyvelt el. A második negyedben 102,7 millió dollár mínuszról számolt be a tavalyi 35,9 millió után.

A különadó a Magyar Telekom eredményét is bezúzta

A Magyar Telekom Nyrt. 4,362 milliárd forint nettó eredményt ért el a második negyedévben, ami 72,6 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál, a bevétel 4,6 százalékkal, 143,566 milliárd forintra csökkent a csütörtökön közzétett konszolidált, nem auditált, a nemzetközi számviteli szabványoknak megfelelő (IFRS) tőzsdei gyorsjelentés szerint.

Bogsch: "A magyar textilgyártás sorsára juthat a gyógyszeripar"

Akár a textilipar sorsára is juthat a magyar gyógyszergyártás vetette fel a Richter mai sajtótájékoztatóján Bosch Erik, elnök-vezérigazgató. A társaság az idei második negyedévben harmad akkora eredményt ért el, mint egy évvel ezelőtt.
Világgazdaság Piactér