Regionális Operatív Programok

Hevesben 1,3 milliárdért közel 30 kilométer utat újítanak fel tavaszig

Heves megyében közel 30 kilométernyi útszakasz felújítása indul meg és fejeződik be jövő tavaszig összesen 1,3 milliárd forint értékben – közölte a parlament honlapján a nemzeti fejlesztési miniszter. A Nemzeti Közlekedési Stratégia keretén belül előkészítés alatt áll egy középtávon megvalósítható útfelújítási program, melynek végrehajtását a megtett úttal arányos útdíjrendszer bevételei fedezheti.
2013.11.22. 19:38 Olvasási idő: 0 perc

Pár hónap és működnek a Regionális Tőkebefektetési Alapok

A tervek szerint április-májusban, de mindenképpen a második negyedévben megkezdi működését a Regionális Tőkebefektetési Alap (RTA) az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) regionális operatív programjainak gazdaságfejlesztési forrásaiból - közölte Oravecz Péter, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) szóvivője az MTI érdeklődésére.
2010.03.06. 08:50 Olvasási idő: 0 perc

Gyorsítás a régiókban

Egyenként 10 milliárd forintos kerettel, ipartelepítési és telephely-fejlesztési pályázatokkal indul az új év a regionális operatív programokban.
2009.12.29. 05:00 Olvasási idő: 0 perc

Átadtak 265 kilométer felújított közutat - Interaktív térkép!

Interaktív térképen követhetik az egyes útfelújítási projekteket, azok előrehaladását az érdeklődők.
2009.07.21. 13:58 Olvasási idő: 0 perc