rokkant

Néhány év alatt másfélszeresére nőtt a rokkantak foglalkoztatási aránya

Míg az ezredforduló környékén 12, jelenleg mintegy 18 százaléka tud elhelyezkedni a munkaerőpiacon a gazdaságilag aktív, megváltozott munkaképességű személyeknek. Miközben ez az arány még mindig jóval elmarad az EU 40-50 százalék közötti átlagtól, kérdés az is, hogy az érintettek visszatérése a munkaerőpiacra mennyire lesz tartós, hiszen döntő többségük a jelenleg futó hazai és uniós bérköltség-támogatással tudott elhelyezkedni – összegez a Trenkwalder mai közleménye.
2015.06.16. 10:33 Olvasási idő: 0 perc

Rokkantfoglalkoztatás helyett büntetőadót fizetnek szívesebben a cégek

A korábbi rokkantnyugdíjasok mindössze kevesebb, mint tíz százalékát sikerült eddig visszairányítani a munkaerőpiacra azzal, hogy megvonták tőlük az ellátást. Ez valamivel több mint 8 ezer embert jelent, ami, ha hozzászámoljuk a rehabilitációs ellátásra jogosulttá vált 26 és fél ezer főt, még minding messze van attól a 150 ezertől, akit a kormány korábbi tervei szerint vissza kellene terelni a munkaerőpiacra.
2014.11.18. 05:00 Olvasási idő: 0 perc

A rokkantak többsége még felülvizsgálatra vár

Két év alatt alig több mint 57 ezer megváltozott munkaképességű ember komplex felülvizsgálatát végezték el az orvosszakértők, és még 135 ezren hátra vannak. Ez derül ki legalábbis az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkárának írásbeli képviselői kérdésekre adott válaszaiból.
2014.02.20. 05:00 Olvasási idő: 0 perc

Az első állásbörze megváltozott munkaképességűeknek

Húsz ismert cég több száz állást kínál megváltozott munkaképességűeknek az első, számukra megrendezett állásbörzésén december 3-án Budapesten. A szervező cég már az egyetemekkel is felvette a kapcsolatot, hogy megtalálják a diplomás, nyelveket beszélő egészségkárosodott fiatalokat.
2013.11.07. 12:07 Olvasási idő: 0 perc

Rosszul jártak a rokkantak

A költségvetés számára nem hozta meg a várt megtakarítást, az érintetteket viszont a korábbinál lényegesen rosszabb helyzetbe sodorta a rokkantsági rendszer két évvel ezelőtti átalakítása. Az érdekvédők módosításokat szorgalmaznak.
2013.10.25. 05:00 Olvasási idő: 0 perc

Több ezer rokkant maradhat ellátás nélkül

Pontos összesítés még nincs, de akár több ezernyi rokkant is elveszítheti májustól az ellátását. Mint ismert március 31-ig kellet jelentkeznie felülvizsgálatra annak, aki tavaly év végéig nem töltötte be az 57. életévét és III. csoportos rokkantsági vagy baleseti rokkantsági nyugdíjas volt, illetve rendszeres szociális járadékot kapott.
2012.04.03. 10:15 Olvasási idő: 0 perc

Napokon múlik a rokkantak sorsa

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége felhívja a figyelmet arra, hogy 2012. március 31-ig mindenkinek jelentkeznie kell felülvizsgálatra, aki tavaly év végéig nem töltötte be az 57. életévét és III. csoportos rokkantsági vagy baleseti rokkantsági nyugdíjas volt, illetve rendszeres szociális járadékot kapott, különben májustól végleg elveszíti az ellátását – adta hírül a szervezet.
2012.03.26. 05:00 Olvasási idő: 0 perc

Rokkantak - Saját ajánlása alól bújik ki az állam

Bort iszik és vizet prédikál a kormány, amikor a rokkantsági rendszer átalakítása apropóján a fogyatékosok foglalkoztatásának fontosságát hangsúlyozza. A Miniszterelnökségen és a minisztériumokban ugyanis jelenleg mindössze tizenegy megváltozott munkaképességű ember dolgozik – tudta meg a Világgazdaság.
2012.03.12. 05:00 Olvasási idő: 0 perc

NFM: felülvizsgálják a rokkantnyugdíjasok utazási kedvezményeit

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a megváltozott jogszabályi feltételek alapján január elején megindította az utazási kedvezmények rendszerének felülvizsgálatát a korábbi rokkantnyugdíjasok esetében is - közölte a szaktárca az MTI érdeklődésére kedden.
2012.01.31. 17:12 Olvasási idő: 0 perc

Visszaadhatják az ipart a rokkantak, bajban a kistelepülések

Elveszítették a kiegészítő tevékenységhez kötődő adó- és járulékkedvezményeiket, vagyis a szokásos szabályok szerint kell közterheket fizetniük január elsejétől mindazon vállalkozóknak, akik a korábbi szabályok szerint nyugdíj mellett folytattak valamilyen kiegészítő tevékenységet, ám életkoruk nem éri el az öregségi nyugdíj korhatárát.
2012.01.05. 05:00 Olvasási idő: 0 perc