SYMA

Nemzetközi piacra lépett a Syma

Már májusban két nagyszabású nemzetközi kongresszust rendeznek a Syma újonnan átadott „konferencia-központjában”, amelyet csaknem 200 millió forintos beruházás keretében hoztak létre a rendezvénykomplexum C csarnokának átalakításával – mondta a Világgazdaságnak Tóth Gábor, a központ ügyvezető igazgatója.
2011.05.05. 05:00 Olvasási idő: 0 perc

Lakáskultúra élőben

A legolvasottabb havi, lakberendezési magazin, a Lakáskultúra immár hetedik alkalommal rendezi meg nagyszabású kiállítását. Március 12–13–14-én a budapesti SYMA Sport- és Rendezvényközpontban minden nap 10 és 18 óra között látogatható a Lakáskultúra Élőben Kiállítás és Vásár.
2010.03.05. 13:51 Olvasási idő: 0 perc

Valóra válhat egy álom

Rövidesen megvalósulhat a hazai turisztikai szakma egyik legnagyobb vágya, és végre megépülhet Budapesten egy több ezer fő befogadására alkalmas, világszínvonalú kongresszusi központ, legalábbis ennek támogatására írt ki a közelmúltban a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség egy közel egymilliárd forint keretű pályázatot.
2010.01.26. 05:00 Olvasási idő: 0 perc

5 milliárdos beruházás - 2011-ben jön az új Syma központ

A tervek szerint 2011 tavaszára készül el a kongresszusi központtal kibővülő Syma-komplexum Budapesten. A költségek négyötödét hitelből finanszíroznák, de a beruházó állami garanciáról, uniós források bevonásáról is tárgyal – írja a Népszabadság.
2009.08.28. 16:03 Olvasási idő: 0 perc

Öt méter miatt csúszik az új kongresszusi központ építése

Több mint egy éve nem kap építési engedélyt a négyezer vendég befogadására alkalmas budapesti kongresszusi központ terve.
2009.08.04. 10:46 Olvasási idő: 0 perc

Telekrendezési gond miatt áll az öt milliárdos beruházás

A szokásos egy hónap helyett már nyolcadik hónapja várja a SYMA Sport- és Rendezvényközpont a zuglói önkormányzat építésügyi hatóságának engedélyét, amely alapján elindulhatna a már régóta várt 4-5000 fő befogadására is alkalmas, multifunkcionális kongresszusi központ kivitelezése.
2008.11.20. 11:40 Olvasási idő: 0 perc

Itthon az "aranygép" - Rendőrségi vezetéssel irány a SYMA csarnok

2008.08.26. 08:07 Olvasási idő: 0 perc