szef

Elhunyt Varga László, a SZEF korábbi elnöke

Hosszan tartó, súlyos betegség után 62 éves korában elhunyt pénteken Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) korábbi elnöke - közölte a SZEF szombaton az MTI-vel.
2015.12.19. 11:18 Olvasási idő: 0 perc

Nem olvad be a SZEF a Magyar Szakszervezeti Szövetségbe

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) nem olvad be teljes jogutódlással a Magyar Szakszervezeti Szövetségbe, erről döntött a SZEF szombaton tartott X. közgyűlése.
2015.02.22. 08:26 Olvasási idő: 0 perc

A SZEF is támogatja a hallgatói tiltakozást

A tandíjmentes keretszámok hirtelen elhatározott drasztikus csökkentése rombolja a felsőoktatás teljes intézményrendszerét, az oktatás színvonalát – fogalmaz közleményében a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma Ifjúsági Tagozata (SZEFIT), támogatva a felsőoktatás átalakítása ellen tiltakozó hallgatókat.
2012.12.12. 15:13 Olvasási idő: 0 perc

SZEF: A három csapás napja volt tegnap a parlamentben

Az Országgyűlés tegnapi ülése a „három csapás” napjaként kerülhet be a magyar parlamentarizmus történetébe – írja közleményében a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), amelyben arra kérik a köztársasági elnököt, hogy kezdeményezzen alkotmánybírósági normakontrollt az elfogadott törvényekkel kapcsolatban.
2012.11.27. 13:49 Olvasási idő: 0 perc

SZEF: A végtelenül öntelt kormány ismét porhintéssel próbálkozik

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma szerint a most bejelentett költségvetési csomag árát is a dolgozók fizetik majd. A szervezet felháborodva követeli az érdekegyeztetést a témában.
2012.10.05. 14:20 Olvasási idő: 0 perc

SZEF: a szakszervezetek minimális követeléseit sem teljesíti a kormány

Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács keddi ülésén egyértelművé vált, hogy a kormány nem teljesíti a munkavállalói oldalt alkotó szakszervezeteknek a jövő évi állami költségvetés-tervezettel kapcsolatos minimális követeléseit sem - közölte a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) az MTI-vel.
2011.11.22. 14:12 Olvasási idő: 0 perc

"Nem leszünk rabszolgák" - Ezerötszázan tüntetnek a kormány ellen

A tisztességes szociális párbeszéd visszaállítását követelik a Kossuth téren tüntető szakszervezetek, amelyek szerint a kormány eddigi intézkedései nem kedveztek a magyar munkavállalóknak.
2011.09.12. 12:43 Olvasási idő: 0 perc

SZEF: Negatív rekord - Teljhatalmat biztosít magának a kormány

A hazai szakszervezeti történetének leghosszabb ideje, 200 napja szünetel az érdekegyeztetés Magyarországon - írja hétfői közleményében Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF). A leghosszabb idő eddig 170 nap volt. A szervezet szerint ennyi törvényi változást nem lehet az érintettekkel történő konzultáció nélkül hozni. A kormány szerint
2011.06.20. 12:52 Olvasási idő: 0 perc

Szakszervezetek: Kemény küzdelem, vége a fegyverszünetnek

Hónapról hónapra romlik a munkavállalók helyzete Magyarországon - állította a szakszervezeti konföderációk véleményével összhangban Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke a Duna Televízió műsorában.
2011.05.02. 12:37 Olvasási idő: 0 perc

Fidesz a szakszervezeteknek: Más országokban még OÉT sincs

Nem lehet vitatkozni azzal, amire az uniós szakszervezetek budapesti hétvégi tüntetésükön felhívták a figyelmet – tehát, hogy sok a teendő és sürgősen kell lépni – nyilatkozta a szombati demonstráció kapcsán Őry Csaba, a Fidesz EP-képviselője a Duna Televízió Heti Hírmondó című műsorában vasárnap este.
2011.04.11. 09:53 Olvasási idő: 0 perc