szövetség

Nincs több pénz a rezidenseknek, nő az elkerülhető halálozás

A nyáron felajánlott, havi 100 ezer forintos ösztöndíj mellé újabb pénzt nem tud adni a kezdő rezidenseknek az egészségügyért felelős államtitkár az idén, ám, mint Szócska Miklós jelezte, még e héten ajánlatot tesz a szakképzési rendszer átalakítására.

Miért nem kapott helyett az új törvényben a legsikeresebb hazai sportág

Évek óta talán a legsikeresebb hazai sportág a kajak-kenu, ám kimaradt az új sporttámogatási törvényjavaslatból, amely öt sportág: a foci, a kosárlabda, a jégkorong, a kézilabda és a vízilabda céges támogatóit jelentős adókedvezménnyel kecsegtette. A kajak-kenusok ugyanakkor értetlenül állnak a helyzet előtt – írja csütörtöki számában a Figyelő.

A gépjárművek mentik meg a lízingpiacot

Az idei első félévben 159 milliárd forint volt a lízingcégek által finanszírozott összeg, ez 16 százalékkal több, mint egy évvel korábban volt - mondta Lévai Gábor, a Magyar Lízingszövetség (MLSZ) főtitkára kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Kilép a MABISZ-ból és új szövetséget alapít Járai biztosítója

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. menedzsmentje, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) utóbbi időben folytatott tevékenységét értékelve arra az elhatározásra jutott, hogy 2011. május 24-ével kilép a szövetségből. A tőzsdei biztosító új egyesület összehozását tervezi.

Másfél milliárddal kevesebb kötelezőt fizettünk be

Az év első negyedében közel mintegy 6,3 százalékkal csökkent a hazai biztosítási piac: az elmúlt negyedévben befolyt díjak nem érték el a 231 milliárd forintot – áll a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) első negyedéves jelentésében.

Látszatintézkedésekkel vádolják Merkelt

A Német Ipari Szövetség (BDI) elnöke élesen bírálta a kormányzat munkáját, azt állítva, hogy elsősorban látszatintézkedések zajlanak a gazdaság terén.

Új elnök a Magyar Lízingszövetségnél

Dunavölgyi Máriát, az OTP Lakáslízing vezérigazgatóját választotta elnökévé a Magyar Lízingszövetség, aki a leköszönő Hordós Zoltánt váltja posztján
Világgazdaság Piactér