tiltakozás

Fogy a sárgamellényesek lendülete

Helyszíni tudósítások szerint a tüntetések láthatóan veszítettek lendületükből, s a tiltakozók száma pár százra tehető egy-egy nagyobb városban.

Nemsokára a magasba száll Trump

Hamarosan a magasba röpítik a Donald Trump amerikai elnököt ábrázoló óriáslufit, amelyet a vezető angliai látogatására készítettek tüntetők.

Botrányba fulladhat Trump londoni látogatása

Február végén várják Donald Trump amerikai elnököt Londonba, de az eredeti tervekkel ellentétben nem állami látogatásra, vagyis nem az uralkodó vendégeként.

Tovább izzik a pokol Venezuelában

Leverték azt a kisebb lázadást, amelyet Nicolás Maduro elnök kormánya ellen kíséreltek meg végrehajtani a fővárostól keletre fekvő Valencia nagyváros közelében.

Nem nyugszanak a magyar fuvarozók

Az Európai Unió közlekedési biztosánál tiltakoztak a kelet-európai országok fuvarozóinak képviselői az új nyugat-európai szabályok miatt.

Több tucat ember tiltakozik a szegedi városháza előtt

Több károsulti csoport képviseletében mintegy negyvenen tiltakoznak a szegedi városháza előtt, a demonstrálókat nem engedték be az éppen zajló díszközgyűlésre – közölte Szabó Bálint, a Likvid Kontroll Kft. vezetője péntek délután az MTI-vel.

Tiltakoznak a magyar fuvarozók a nyugati kiszorítósdi ellen

A Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) aláírásgyűjtést indít a nemzetközi árufuvarozó és személyszállító cégek körében, tiltakozásul az ellen, hogy több nyugat-európai országban szociális csomagba bújtatott piacvédelmi eszközöket vezetnek be - jelentette be Dittel Gábor, a NiT Hungary ügyvezető főtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Világgazdaság Piactér