többlet

KSH: 1,5 százalék volt a GDP-arányos többlet

A kormányzati szektor 2017. I. féléves többlete az előzetes adatok szerint 270,5 milliárd forint, a GDP 1,5 százaléka volt, 2016 azonos időszakához képest 183,9 milliárd forinttal, GDP-arányosan 1,0 százalékponttal magasabb.

Jelentős többlet a kormányzati kasszában

A kormányzati szektor idén az első negyedévet az előzetes adatok szerint 178,3 milliárd forint többlettel zárta, ez a GDP 2,0 százaléka volt – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Csökkent a magyar külkereskedelem

Áprilisban az export euróban számolt értéke 1,9 százalékkal, az importé 0,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – jelentette pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Csökkent az államháztartás hiánya

Az államháztartás központi alrendszere áprilisban 76,6 milliárd forintos többlettel zárt, az első négy hónap halmozott hiánya 121,5 milliárd forint.

Hatvanmilliárd forint volt az államháztartás többlete november végén

Az államháztartás központi alrendszere 59,3 milliárd forintos többlettel zárta az első tizenegy hónapot - erősítette meg szerdán kiadott részletes jelentésében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Tavaly 970,7 milliárd forintos deficit halmozódott fel november végéig, jelentős részben az uniós támogatások hazai megelőlegezése miatt.

Kiderült, miért nem állt még soha ilyen jól a költségvetés

Igazolódni látszik, hogy egyszeri tétel segítette a költségvetést a kiváló februári eredményhez. Rosszabb hír, hogy a kamatkiadások mellett az uniós – leginkább beruházási – költségek csökkenése jelent még megtakarítást.
Világgazdaság Piactér