túlélés

Csökkent az egzisztenciális félelem a német cégek körében

A megkérdezett közel 8500 vállalat 7,1 százaléka érzi úgy, hogy veszély fenyegeti létét.
2022.05.02. 10:45 Olvasási idő: 3 perc

Minden harmadik új vállalat elbukik öt éven belül

Fokozatosan romlik Magyarországon az újonnan létrejövő vállalkozások túlélési aránya.
2021.04.01. 18:23 Olvasási idő: 0 perc

A felmelegedés miatt egyre kisebbek lesznek a madarak

Az éghajlat melegedése miatt csökken a madarak testmérete, miközben nő a szárnyfesztávolságuk.
2019.12.05. 19:15 Olvasási idő: 0 perc

Ezerből egy cég lesz igazán sikeres

Nem túl erős az új alapítású cégek túlélési képessége: az ötéves kort 73, míg a tízévest csak 51 százalék éri meg.
2017.08.16. 20:12 Olvasási idő: 0 perc

A vállalatok túlélése is veszélybe kerülhet a kiszámíthatatlanság miatt

A gyorsan és sokszor kiszámíthatatlanul változó piaci környezetben megfelelő kockázatkezelési stratégia híján a vállalatok túlélése is veszélybe kerülhet. A kockázatkezelés ugyan az utóbbi években a nagyobb magyar cégeknél is a működés részévé vált, de még messze nem annyira tudatos, mint kellene. A vállalatok csaknem felének például továbbra sincs kidolgozott kockázatkezelési stratégiája, derült ki az ING Bank és a Corvinus Egyetem közös felméréséből. Bővülhetne a fedezett kockázatok köre is, míg ugyanis a devizaárfolyam-kockázatot ma már szinte mindegyik vállalat kezeli, a kamatláb- és nyersanyagár-kockázatokra kevesebb figyelem jut.
2013.12.05. 13:12 Olvasási idő: 0 perc

Napvilágra került rejtélyes MSZP-s társalgás: "Korrupciós ügyhöz ne legyen közünk"

A tagságnak is elege van már ebből a kleptokráciából, de mindig azt mondják, hogy ki után menjünk, nincs vezérünk, nincs mihez, kihez igazodni – idézi a hetiválasz.hu a laphoz eljuttatott online társalgást, amelyben egy megyei mszp egyik erős embere győzködte társait.
2009.08.19. 12:03 Olvasási idő: 0 perc

A vevőszolgálat fejlesztése jelentheti a vállalatok túlélését

A jelenlegi válságban a vevőszolgálat fejlesztése a túlélést jelentheti a vállalatok számára - mondta Kricska István a ClientFirst Consulting Kft. ügyvezető partnere, a tanácsadó vállalat Mystery Shopping Day 2009 elnevezésű konferenciáján csütörtökön.
2009.03.12. 12:36 Olvasási idő: 0 perc

"Elképesztő" dolgok az építőiparban: harc a túlélésért

Szűkül a piac, növekszik a „túlélési” stratégiát kényszerűen választó építési vállalkozások száma – többnyire így értékelték az ÉVOSZ által megkérdezett cégek a gazdálkodási környezetet. A szakmai szövetség a közelmúltban készített felmérést arról, hogyan érinti a cégeket a lánctartozás.
2008.10.01. 17:33 Olvasási idő: 0 perc