turizmus

Nem szedik sátorfájukat a német turisták

A gazdasági változások egyelőre nem szegik a kempingezők kedvét – derül ki a napokban tartó, Európa egyik legnagyobb kempingvásárán Düsseldorfban. A Caravan Salon Düsseldorfon, amelyet idén 47-dik alkalommal rendeztek meg, mintegy 200 ezer négyzetméteren több mint 2000 lakókocsi és lakóbusz között válogathat a várhatóan mintegy 160 ezer látogató.

Már biztos, hogy rekordév volt a tavalyi

A Központi Statisztikai Hivatal most publikált 2007. évi végleges adatai szerint a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken 7,5 millió vendég 20,1 millió vendégéjszakát töltött el. Ez a vendégek számát tekintve 4,1%-os, a vendégéjszakák számát tekintve 2,4%-os bővülést jelent, amely eredmények az előzetesen publikált adatoknál jóval kedvezőbbek. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma – mind a vendégek, mind a vendégéjszakák számát tekintve – a rendszerváltás utáni időszak rekordértékét érte el 2007-ben.

A Balaton békebeli arculata: hogyan hozható vissza?

Suchman Tamás a vendégek mellett a befektetők számára is vonzóvá akarja tenni a tavat. Több száz tervhez keres partnereket itthon, Amerikában, Angliában, Ausztriában és Németországban is.

Olaszországot szeretik a magyar turisták

Legszívesebben olaszországi tengerparti nyaralásra fizetnek be a magyarok - olvasható a NagyUtazás.hu közleményében. A cég adatai szerint a külföldön nyaralni vágyó magyaroknak a tavalyi évben, - a június 1. és augusztus 31. közötti időszakban - 21,5 százaléka választott olyan úticélt, ahol élvezhette a tengerpart adta lehetőségeket.

Hol nézheti az Olimpiát? Itt a lista!

A BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. a pekingi Olimpia közeledtével csokorba gyűjtötte azon budapesti szórakozóhelyeket, rendezvényhelyszíneket, illetve szabadtéri helyszíneket, ahol a vendégek, és a sportrajongók tv-közvetítéseken keresztül évezhetik a versenyeket.

Majd 60 ezer forint egy napra a nyugágyért - viszlát Italia!

Óriási bevételkiesésekkel kényszerült szembenézni az olasz turisztikai ipar. Az idén erősen megcsappant a külföldiek érdeklődése, a magas árak miatt ráadásul a belföldi eredetű kereslet is visszaesett, mert aki teheti, inkább valamely olcsóbb külföldi nyaralóhelyre utazik.

Ismét pályázhatnak a turisztikai vállalkozások

A fejlesztési források egy részének regionális szintű felhasználására a Turisztikai célelőirányzat idei keretéből 1,5 milliárd forint áll rendelkezésre, regionális turisztikai pályázatok támogatására - áll az Önkormányzati Minisztérium közleményében. A pályázatok célja a turizmus szezonális ingadozásának csökkentése és a turizmusból származó hazai bevételek növelése.

Tordai sós tavak - Az új turistaparadicsom?

A gazdag történelemmel, sok látnivalóval büszkélkedhető Torda városa hosszú ideig nem tudta kellőképpen kamatoztatni kincseket érő helyi turisztikai adottságait – bár a Tordai hasadékot, a sóbányát, de még az igen elhanyagolt állapotú strandot és a sós tavak környékét is évről-évre egyre több turista vagy gyógyulásban reménykedő beteg kereste fel, azok ma is éppen olyan „senki gyermeke”-érzést keltenek a látogatóban, akár évtizedekkel ezelőtt.
Világgazdaság Piactér