turizmus

Kávét neki! Zuhanással kezdte a napot a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 307,52 pontos csökkenéssel, 12 707,81 ponton nyitott kedden. Ez a hétfői záró értékéhez képest 2,36 százalékos gyengülés.

Idegenforgalmi babérokra tör Irán

Az iráni elnök Mahmoud Ahmadinedzsad bejelentette, előszeretettel várják a turisztikai szolgáltatók, beruházók, befektetők megjelenését a Közel-Keleten.

Sípályát építenek Tusnádfürdőn

Száz nappal is meghosszabbítható a turistaidény, ha megépül a sípálya Tusnádfürdőn, közölte pénteken Albert Tibor, a Hargita megyei üdülőváros polgármestere. A beruházás már elkezdődött, és a tervek szerint december 15-re el is készül.

MGalleryvé alakul a Nemzeti Szálló

November elsejével bezár a Mercure Budapest Nemzeti, és hét hónapnyi átalakítás után, 2009 júniusától az Accor új, MGallery brandjének első hazai képviselője lesz.

Csökkent a Kínába utazó turisták száma

A kínai nemzeti turisztikai hivatal (National Tourism Administration - NTA) felmérése szerint 5,9 százalékkal csökkent az országba látogató külföldi turisták száma szeptemberben - írja a Shanghai Business Review. A turisták költése pedig 11,4 százalékkal mérséklődött 2007-hez képest.

Milliókat hoztak a futók az államnak

Több mint 30 ezer vendégéjszakát hozott Budapestnek a két őszi futómaraton – olvasható a versenyeket szervező Budapest Sportiroda (BSI) közleményében. A BSI szeptember és október első hétvégéjén rendezte Budapesten az immár hagyományos két hosszútávú utcai futóversenyt: a 23. Nike Budapest Nemzetközi Félmaratont és a 23. Plus Budapest Nemzetközi Maratont, melyek különböző távjaira közel 20.000-en neveztek. A hazai indulók 40 %-a érkezett vidékről, megközelítőleg 7.000-en utaztak a fővárosba a futás kedvéért.

Szerdától ismét lesz Business Travel Show

Mintegy háromezer látogatót várnak az október 15-16-án immár hatodik alkalommal megrendezésre Business Travel Show-ra (BTS). Az üzleti utazók és utaztatók hazai rendezvényén , a közel 100 kiállító – szállodák, vendéglátóhelyek és más rendezvényhelyszínek, utazási irodák, konferencia- és rendezvényszervező cégek és más turisztikai szolgáltatók – várja a céges ügyfeleket a SYMA csarnokba - írja a Világgazdaság

A TUI eladja a Hapag-Lloydot

A német TUI, idegenforgalmi csoport eladja a tengeri szállítással foglalkozó leányvállalatát, a Hapag-Lloydot. A vevő egy hamburgi székhelyű konzorcium, amely 4,5 milliárd eurót fizet a TUI-leányért.
Világgazdaság Piactér