Néhány kisebb sikertől eltekintve katasztrofálisan teljesítettek az amerikai mozik idén szeptemberben, 25 éve nem volt olyan alacsony az Egyesült Államok box office bevétele, mint most – írta meg a The Wrap című hollywoodi szakportál. Az USA filmszínházai szeptember 27-ig 275 millió dollár bevételt generáltak, ilyen alacsony adatra 1997 szeptembere óta nem volt példa, amikor utoljára termeltek 350 millió dollárnál kisebb bevételt az amerikai jegyeladások. 

A mostani szint 20 százalékkal múlja alul a tavalyi bevételt, és 52 százalékkal marad el a 2019-estől.

A statisztika nem veszi figyelembe 2020 szeptemberét, amikor a koronavírus-járvány okozta mozibezárások miatt mindössze 86 millió dollár volt a box office bevétel, ennek a felét Christopher Nolan Tenet című filmje adta.

Popcorn in Theater Aisle, üres mozi, mozi, bukás, popcorn
Fotó: Ghislain & Marie David de Lossy / Getty Images

Utoljára 2001-ben fordult elő, hogy egy hónapban nem volt egyetlen olyan premierfilm sem az amerikai mozikban, amely 20 millió dollár fölötti nyitóhétvégével debütált volna. 

2001 szeptemberében azonban a terrortámadás miatt nem is volt mit nézni, a stúdiók elhalasztották a premierjeiket. Az idei év első őszi hónapjában a Warner Bros. stúdió Ne aggódj, drágám! című filmje menthette volna meg a bevételi számokat, ám végül csak 19,3 millió dollárt tudott elérni.

Elfogyhat a popcorn a mozikból

Az újranyitó mozik, a nyári szezon és az ellátási láncok akadozása miatt szűk lehet a popcornkínálat az amerikai mozikban.

Tavaly a Disney-Marvel filmje, a Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája Labor Day- (a munka napja, hasonló ünnep, mint Magyaroroszágon a munka ünnepe) rekordot állított fel 94 millió dolláros debütálással a négynapos hosszú hétvégén. 

A legerősebb szeptemberi premiert a Warner és a New Line 2017-es filmje, az Az tartja, 123 millió dolláros nyitással.

A világjárvány okozta pénzügyi válság még mindig rátelepszik az amerikai mozikra, ezért nagy szükségük lenne a kasszasiker filmekre, hogy törleszthessék a bezárás hónapjaiban felhalmozott adósságaikat. Elég magas bevételeket a jegypénztáraknál csak a blockbusterek és a nagyszabású családi filmek tudnak produkálni, ezekből azonban nagyon kevés lesz már az idén. Nagyobb bevételt a Black Adam és az új Marvel-produkció, a Fekete Párduc folytatása generálhat, illetve decemberben lesz két hete James Cameron Avatar-folytatásának, hogy mentsen valamit a filmszínházak idei számain.

Az USA mozijai rendkívül nehéz helyzetben vannak, a második legnagyobb hálózat, a Cineworld már el is indította a csődeljárást, és kénytelen bezárni több moziját. 

A legnagyobb mozihálózatnak számító AMC pedig azon dolgozik, hogy lefaragja az ötmilliárd dolláros adósságállományát. 

Ennek érdekében a vállalat bejelentette, hogy elad 425 millió új APE-részvényt. Szakértők szerint a mozitermek leghamarabb csak 2023-ben telhetnek meg ismét úgy, mint a világjárvány előtt. Vannak azonban, akik szerint a streaming előretörésével már sosem lesznek olyan látogatottak a vetítőtermek, mint egykor. 

Októberben szintén nem lesz túl erős a moziforgalom, de a szeptemberinél jobb adatokra lehet számítani. 

Elemzők úgy számolnak, hogy a jegyeladások 20-30 százalékkal csökkenhetnek a tavalyi 623 millió dolláros box office számokhoz képest.

Az amerikai mozik húsz éve a legkevesebb pénzt termelték, de szakértők szerint nincs ok a pánikra

A nyári szezonban 22 nagyobb filmet mutattak be az Egyesült Államok mozijai, és ezek 3,43 milliárd dollárt termeltek. A járvány előtti utolsó évben, 2019-ben 42 produkció debütált a három nyári hónapban. Szakértők szerint a kevés film ellenére a bevétel meglepően jónak mondható, a blockbustermozik pedig 50 százalékkal több pénzt termeltek, mint a pandémia előtt. Az idén még négy nagy költségvetésű alkotás kerül a mozikba.