A másodfokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék három év hat hónap szabadságvesztésre ítélte Galambos Lajost, vagyis Lagzi Lajcsit. 

Az ítélet jogerős, fellebbezni nem lehet ellene. 

Galambos Lajos
Fotó: Lakatos Péter / MTI

A Világgazdaság korábban megírta, hogy a zenész és társai a vád szerint majdnem két évtizeden keresztül lopták az áramot, a gázt és a vezetékes vizet. A közműszolgáltatásokat a mérőórák illegális megkerülésével kötötték be két ingatlanba is.

A 2017-ben született vádirat szerint

összesen legalább 30 millió forint értékben lopott áramot, 4,7 millió forint értékben földgázt, 16 millió forint értékben pedig vezetékes vizet.

A Blikk a zenész ügyvédjétől megtudta: ők arra számítottak, hogy másodfokon fel fogják menteni a vádlottat. Galambos Lajos azt nyilatkozta a lapnak:

Érdekes volt, hogy a bírónő a szóbeli indoklásban kimondta: példát akar statuálni velem. Nyilván ebben az energiaválságos időszakban, amikor a fél ország arra készül, hogy – úgymond – »miként tud áramot, gázt és vizet lopni«.

A zenész azt is mondta, hogy nem készül arra, hogy börtönbe vonuljon, de érdemben akkor tudnak reagálni az ítéletre, ha írásban is megkapják. Galambos feleségét, aki másodrendű vádlott volt az ügyben, felmentették a vádak alól.