Nincs túlélője a nepáli légikatasztrófának – erősítette meg a Yeti Airlines szóvivője újságírók kérdéseire. 

Fotó: AFP

A fedélzeten 72 ember tartózkodott a becsapódást megelőzően, közülük 68 ember már biztosan elhunyt, a hatóságok ugyanakkor a további négy személyt is elhunytként kezelik, jelenleg pedig már a kutatást is kénytelenek voltak leállítani az éjszaka beköszönte miatt.

Korábban úgy tűnt, van remény két túlélő számára, de a legfrissebb értesülések szerint ők sem élték túl a balesetet.

Az ATR 72-es típusú gép a fővárosból, Katmanduból tartott az onnan 200 kilométerre található Pokharába, a légi irányítás nem sokkal a felszállás után vesztette el a kapcsolatot a pilótákkal. A katasztrófa Pokhara térségében történt, a Twitteren közzétett videofelvételeken a roncsokból felszálló sűrű füst is jól látható.

A gépről lezuhanását megelőzően röviddel videófelvétel is készült, amin jól látszik, ahogy a gép oldalára dől, majd meredeken zuhanni kezd. 

A repülőn öt indiai, négy orosz, két dél-koreai, továbbá egy ausztrál, egy francia és egy argentin állampolgár is utazott. A 72 fedélzeten tartózkodó személy közül négyen a személyzet részét képezték, az utasok között 37 férfi, 25 nő, három gyermek és három újszülött tartózkodott.

Fotó: AFP

A légikatasztrófa Nepál történetének legnagyobb halálos áldozatokkal járó légibalesetévé lépett elő. 2000 óta közel 350-en vesztették életüket az országban repülőgépbalesetekben, ezek nagy részét a magas hegycsúcsok okozta hirtelen és viszontagságos időjárási változások idézték elő. A mostani balesetet okait egyelőre vizsgálják a hatóságok, 45 napon belül ígérnek végleges eredményt. 

A nepáli légitársaságok gépei 2013 óta ki is vannak tiltva ez Unió légteréből.

A Yeti Airlines, a balesetet elszenvedő légitársaság holnapra minden járatát törölte az elhunytak emléke előtt tisztelegve.