Kartellgyanúban a pékek

Gazdaság

A GVH a minap rajtaütésszerű helyszíni ellenőrzést tartott négy sütőipari vállalkozásnál, a Zalaco Zrt., a Nyírség Hasso Kft. és a Szolnoki Zrt. székhelyén, illetve a Kurdy Family Kft. andornaktályai telephelyén. A razzia a Magyar Pékszövetség ellen májusban indult versenyfelügyeleti eljárás folyománya volt. A most célba vett vállalkozások ugyanis a szövetség jelenlegi, illetve volt tagjai. A versenyhatóság gyanúja szerint a cégek, a szövetség – és annak további 17 tagja – a kenyér- és pékáruk átadási árára vonatkozó bizalmas üzleti információkat osztottak meg egymással.
Nehéz helyzetbe hozza a sütőipari vállalkozásokat a mai piaci viszonyok között a GVH-vizsgálat – jelentette ki Ilonka Boldizsár, a Magyar Pékszövetség (MPSZ) elnöke. Az érdekképviselet szerint a hivatal meg akarja félemlíteni a pékeket. Hozzátette: a GVH a vizsgálatot arra hivatkozva indította meg, hogy a szövetség korábbi sajtónyilatkozataival árkoordinációt hajtott végre, illetve áremelésekről tárgyalt az élelmiszerláncokkal. Az MPSZ cáfolja a hivatal feltételezéseit. Ilyen alapon egyes politikusokat – például Gráf József agrárminisztert – is felelősségre lehetne vonni, mivel az élelmiszerárakkal kapcsolatban ők is állást foglaltak a nyilvánosság előtt – szögezte le Ilonka Boldizsár.
Az MPSZ szerint a GVH-vizsgálat azért hátrányos az iparágra nézve, mert a vállalkozások ma minden korábbinál nagyobb áremelési kényszerben vannak. Az idei búzaárrobbanás miatt ugyanis a liszt a korábbi 56-57 forintról kilónként várhatóan 95-100 forintra, vagyis 75-80 százalékkal drágul az év végére. Ezért – állítják ágazati szakértők – elkerülhetetlen a kenyérárak jelentős emelése is. A pékek eddig 15-25 százalékos árnövelést harangoztak be, de számítani lehet újabb bejelentésekre is. VG

Kevesen nézik az e-sportot a Facebookon

Az online videojátékokból szervezett versenyek nézettsége az utóbbi időben olyan jelentősre duzzadt, hogy egyre több élő közvetítésre alkalmas csatorna érdeklődik a közvetítési lehetőségek iránt.

Folyamatosan figyeli az MNB, ki próbálja megkerülni az adósságfék-előírásokat

Az év első kilenc hónapjában a kölcsönök harmadánál már hetven százalék felett alakult a hitelfedezeti mutató.
Világgazdaság Piactér