Katalizátor lehet a kormány

Gazdaság | Innováció

A magyar innováció új (és kívános) trendjeiről tartott előadást a VG-konferencián Korányi László, a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) elnökhelyettese. Elmondta, hogy az idén indult, új hétéves uniós költségvetési időszakban a pénzügyi eszközök szélesebb körű alkalmazása, az eddigieknél határozottabb haladás alapkutatástól innováció felé, az ipari kutatás-fejlesztés és a felhasználó támogatása lesz a jellemző Magyarországon. Ennek megfelelően változnak a hivatal szolgálhatásai is.


Cáfolta, hogy az utóbbi időben túlzott támogatást kapnának a startupok. Szerinte több okból is alapvető érdek a startup ökoszisztéma kiépítése. Egyrészt eddig ez az induló vállalkozói modell szinte teljesen hiányzott a hazai palettáról, másrészt ezek a cégek világszerte növekvő hatással vannak a kutatás-fejlesztésre és innovációra, harmadrészt szemléletváltásra kényszerítenek az üzletstratégiában, amire szükség van a fellendüléshez és a foglalkoztatás növeléséhez. Hatásukra megváltozhat, pozitívvá válhat a vállalkozók megítélése Magyarországon. Pezsdítő hatásuk a nagyvállalatok körében is érvényesül, például úgy, hogy előnyeik kihasználására náluk is sorra alakulnak a „belső” startupok. Ebben a folyamatban katalizátor szerepe lehet a kormánynak, amely az uniós támogatási lehetőségek maximális kihasználására törekszik minden téren.


Korányi László külön kiemelte a Jeremie-programot: szerinte a jelenleg 140 milliárd forinttal gazdálkodó kockázati tőkealapok már sokat tettek a magyar innovációért. Munkájuk eredménye, hogy a bruttó hazai termék (GDP) arányos kockázati tőkebefektetésekben Magyarország az első lett az EU-ban 2012-ben. Hasonló szerepük lehet a technológiai inkubátoroknak is. A tavalyi első pályázat eredményeként négy ilyen szervezet kezdte meg működését, s hamarosan megjelenik a Gazella 2.0 felhívás is, tekintettel a nagy érdeklődésre.

Startupértékek

• egyedi ötlet, gyors fejlesztés
• igen lendületes növekedés
• globális piaci szerepvállalás
• vállalkozói szellem
• kudarctűrés
• tekintélytisztelet hiánya
• kreatív közösségek


Titokban viszik ki Venezuelából az aranyat

A The Wall Street Journal szerint Venezuela titokban kiárusítja az aranykészletét. Több mint 7 tonna már Afrikában található.

Photon: beindult a fotósok és videósok Uberje

A 2017-ben indított cég ügyvezetője szerint a startup-ökoszisztéma Magyarországon az aranykorát éli, de azért vannak olyan akadályok, amelyekkel mindenkinek meg kell küzdenie.
Világgazdaság Piactér