Magyarországot is megfenyegette az al-Kaida

Gazdaság

Magyarországot is megemlítette az ősellenség soraiban az al-Kaida alvezére. Ajman az-Zavahri az al-Dzsazira arab hírtévében Izrael eltörlésére szólította fel híveit. Kijelentette: “nem várhatunk, amíg az USA, brit, francia, zsidó, dél-koreai, magyar vagy lengyel csapatok Egyiptom, az Arab-félsziget, Jemen és Algéria földjére lépnek, meg kell indítanunk az ellentámadást”. Tóth András, a polgári titkosszolgálatokért felelős államtitkár nem tud megnövekedett terrorveszélyről. Úgy véli, az üzenet nem értelmezhető egyfajta hadüzenetként. Az al-Kaida fenyegetése miatt szerdára összehívták a nemzetbiztonsági kabinetet. Szakértők szerint lehet terrorveszélyről beszélni, de aggodalomra nincs ok. A biztonsági szolgálatoknál és a rendőrségnél már a madridi merényletek után készültségi állapotot rendeltek el. (nol – mh – nsz)

MLSZ: egyszerűbb lesz a jegyvásárlás

Az MLSZ vezetése úgy látta, hogy javultak a szurkolás körülményei és csökkent az atrocitások száma, ezért kezdeményezték a sporttörvény módosítását.

Ma már mindent hamisítanak, amit mozdítani lehet

Mintegy 86 millió forintnyi jogsértő terméket foglalt le tavaly az adóhatóság, amely több tízmillió forint értékben adakozott is.
Világgazdaság Piactér