Rendhagyó kémiaóra mindenkinek

Gazdaság | Innováció
Szerethető, szórakoztató tudományként mutatja be a kémiát a felnövekvő generációknak a most indult magyar fejlesztésű portál, a Chemgeneration.com.

A Kémia Nemzetközi Éve alkalmából létrehozott, egyedülálló internetes tudásbázis kialakítását a Magyar Kémikusok Egyesülete és a BASF Hungária kezdeményezte, szakmailag a Szegedi Tudományegyetem Fizikai, Kémiai és Anyagtudományi Tanszéke támogatta, és közreműködő partnerként csatlakozott a projekthez a Richter, a Teva Gyógyszergyár, a Mol, a Tiszai Vegyi Kombinát és a Sanofi-Aventis/Chinoin.
„A jelen és a jövő egyik legnagyobb kihívása a megfelelő szakember-utánpótlás biztosítása, ehhez járulhat hozzá a ma és holnap technológiájának alkalmazásával működő honlap” – hangsúlyozta a portál elindítása alkalmából tartott ünnepségen Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. „A Chemgeneration.com a fiatalok által kedvelt, fejlett webes megoldások, videók és interaktív ábrák segítségével mutatja be a kémia fejlődését, a jelentős kémikusokat és napjaink vegyipari kutatásait. Modern, a közösségi médiára hangolt, az ifjúságot a mai kor eszköztárával megszólító weboldal” – tette hozzá Mátyus Péter, a Magyar Kémikusok Egyesületének elnöke. Szerinte a kémia nem probléma, hanem megoldás, és azt a jövő nemzedékének is meg kell értenie.
„Cégünk fontosnak tartja, hogy a felnövekvő generációk megfelelő ismeretekhez jussanak, és ne csak megértsék, hanem meg is szeressék a kémiát, amely mindannyiunk életében nap mint nap jelen van” – indokolta kezdeményezésüket Herbert Fisch, a BASF Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. S hozzátette: „Nagy örömmel tölt el, hogy a Chemgeneration.com projektünkkel, egy rendkívül kreatív, látványos weboldallal segíthetjük a kémiaoktatást Magyarországon és a kelet-közép-európai régióban.”
A portál idővel a térség tíz országában 11 nyelven lesz elérhető. A honlap tartalmának gerincét a Technológia mérföldkövei kémikus szemmel fejezet adja, amely a fontosabb iparágak történetét nyomon követve mutatja be a kémia fejlődését és meghatározó szerepét az elmúlt évszázadokban. Az egyes fejezeteket elolvasva, a kisfilmeket végignézve mindenki könnyen megértheti, hogy a kémia nélkülözhetetlen szerepet játszik a mindennapokban, akármerre nézünk, mindenütt jelen van. A Chemgeneration.com virtuális kémiatermében többek között olyan kérdésekre kaphatunk választ, hogy miként lesz a fekete aranyból üzemanyag, hogyan ment életet egy apró penészgomba, vagy például mi folyik egy nanocsőben. Megismerkedhetünk a 110 évvel ezelőtt Nobel-díjjal jutalmazott Marie Curie életével és felfedezéseivel, Szent-Györgyi Albert munkásságával, a 3D-s molekulamegjelenítővel pedig a lehető legközelebbről vehetjük szemügyre a világ alkotóelemeit.
Gémesi Anett, a budapesti Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium 12. évfolyamos tanulója, aki állatorvos szeretne lenni, emelt szintű érettségire készül, ezért különösen nagy várakozással jött el a honlap magyarországi beindító rendezvényére. Mint elmondta, leginkább a sterilizálásról, a gyógyszergyártásról és az infúziós oldalról szóló kisfilmek nyerték el a tetszését. Iskolatársának, a 11. évfolyamos Szanyi Máténak – aki még gondolkozik azon, be merje-e vállalni az emelt szintet – főleg az etiléngyártásról szóló képregény, a BASF lapozható könyv formájában elérhető cégtörténete és a látványos molekulanézegető ragadta meg a figyelmét. Kémiatanáruk, Hajnissné Anda Éva el volt bűvölve a virtuális kémiaórától, ám utalt annak a hagyományos bemutatónak a varázslataira is, amelyekkel Murányi Zoltán egri főiskolai tanár vette le lábáról a rendezvény részvevőit. Szerinte a színek és szagok is hozzá tartoznak a kémia világához, szaktanári irányítással végzett valós kísérletek igazolhatják igazán a Chemgeneration.com valódi értékeit.

Projektszereplők

A honlap alapítói
Magyar Kémikusok Egyesülete
BASF Hungária

Szakmai támogató
Szegedi Tudományegyetem Fizikai, Kémiai és Anyagtudományi Tanszéke

Közreműködő partnerek
Richter
Teva Gyógyszergyár
Mol
Tiszai Vegyi Kombinát
Sanofi-Aventis/Chinoin

Nőtt Svájc óraexportja

Nőtt Svájc óraexportja augusztusban éves összevetésben, a júliusihoz hasonló mértékben.

Megszűnik az eva és más adónemek

A munka folytatódik – mondta Izer Norbert, hozzátéve, hogy jövőre további négy adónem szűnik meg.
Világgazdaság Piactér